Csodálatos gyógyulás

Képünk illusztrációJó kedvvel, nagy elszántsággal lép be a szerkesztőség ajtaján. Bemutatkozik: Horváth Sándornénak hívják. Hűséges olvasója lapunknak, mondja, és szeretne elmesélni valamit, olyan dolgot, amire felhívja embertársai figyelmét. Annyi mindenről lehet olvasni az újságokban, olykor értelmetlen dolgokról is, jelenti ki mosolyogva, és hát úgy gondolta, olyanról is kellene írni a lapban, ami fontos az emberek számára. Például arról a csodáról, ami vele történt.

Érdeklődéssel figyelem, s hogy hellyel kínálom, ha lehet, még bátrabban fog bele mondókájába.

– Reumatikus fájdalmaim szoktak lenni, meg minden, gondoltam, felkeresem az orvost, segítsen rajtam. A rendelőben kedvesen fogadtak, elmondhatom, ott foglalkoznak az emberrel. Katona doktor úr beutalt a gyógyfürdőbe, ahol július 13-tól kéthetes kúrán vettem részt: gyógytorna, vízi- és szárazgyógytorna, mindenféle kezelés. Reggel 7 órától ott lehet tartózkodni délután 3 óráig. Közben, ha elfárad az ember, ott vannak az ágyak, a két- vagy háromágyas szobákban lehet pihenni. Sokfelől jönnek betegek, Csongrádról, Vásárhelyről, meszszebbről is. Egy kicsit szomorú vagyok, mert szinte egyedül voltam szentesi. Úgy gondoltam, tegyük bele az újságba, hogy a szentesiek is tudjanak róla, vegyék igénybe ezt a csodálatos helyet.

– Szeretném megköszönni, hogy olyan kedvesek voltak hozzám, hogy foglalkoztak velem. Én nem tudom olyan szépen megfogalmazni a dolgokat, inkább elmondom úgy, ahogy történt. Csak a főorvos nevét tudom, úgy hívják: dr. Zsoldos Gábor. A nővérkék is aranyosak, kedvesek voltak.

Itt egy kis időre megáll. Elgondolkodik. Neveket idézne föl, de nem jut eszébe egy sem. Többen voltak, üti el a dolgot.

Most jól érzi magát, folytatja. – Szinte repültem, amikor abbahagytuk a kezelést. Irigykedtek rám az emberek, hogy tudok mozogni. Igen, mert azok a tornák, amit csináltatnak velünk, az ízületeinket lazítják. Otthon is tornázom. Amikor bementem, olyan bánatos voltam, hogy majdnem belehaltam. Amikor eljöttem, mindenki azt kérdezte, hogy csinálom? Vidám voltam, mert nem voltak fájdalmaim. Tetszik tudni, ha fájdalmai vannak, az ember nem tud boldog lenni.

– Már 67 éves vagyok, és még nem akarok lebénulni. Mert, akkor mit csinálnak velem? Ki fog gondozni? Nem! Muszáj magunkért tenni. Mert akkor már hiába adják a gyógyszert. Ha nem akarunk magunkon segíteni, akkor megette a fene az egészet! Nekem Lucza főorvos úr azt mondta fiatalasszony koromban: "Vigyázzon magára, ne egye a gyógyszereket, nagyon megkérem, mert maga ezzel a betegséggel akár száz évig is elélhet, de annyit fog szenvedni, hogyha már a gyógyszereket megszokja a szervezete, nem fog használni." Ezt nagyon betartottam.

Így mondja. Aztán megköszöni, hogy türelmesen végighallgattuk. Az ajtóból még visszaszól:

– Ez a fürdő egy csodálatos dolog. El ne felejtse leírni!

Lovas József