2011. augusztus 5.

Az anyatejes táplálás fontossága

Az anyatejes világnap alkalmából is a szoptatást népszerűsítette a Védőnői Szolgálat. Hatodik rendezvényükön ismét szép számban jelentek meg azok a kismamák, akik legalább hat hónapja szoptatják gyermeküket.

Az Anyatejes Világnap a WHO javaslatára 1993 óta augusztus 1-je, a szentesi védőnők mindig az ehhez legközelebb eső pénteken ünneplik. Ezúttal nem csak a helybeli anyukákat hívták meg az ünnepi köszöntésre, hanem a kistérségből is várták azokat – összesen több mint száztíz kismamát –, akik legalább fél éve szoptatnak, illetve más gyermeknek is biztosítanak anyatejet. A megyeházán július 29-én rendezett eseményen viszont ennél sokkal többen jelentek meg, hiszen legtöbben magukkal hozták gyermeküket, s a nagyszülők is elkísérték őket. Így aztán igazán családias és kellemes hangulatban telt a délelőtt. A konferencia központ dísztermében Gabnai Jánosné védőnő, majd Szabó Zoltán önkormányzati képviselő, a szociális bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, s adott át virágot és oklevelet. Utóbbi részben maga is érintett volt, hiszen a saját feleségének is gratulálhatott az ünnepségen. A szervezők zenekarral is szolgáltak a vendégeknek, a zenebölcsit vezető Pigler-Bagi Hajnalka zenepedagógus is közreműködött a műsorban. Csemegével, játszóházzal is kedveskedtek a családoknak, s a tombolasorsolást is tartottak.

A rendezvény nem titkolt célja ráirányítani az anyukák figyelmét arra, hogy minél tovább táplálják gyermeküket anyatejjel, mondta Szécsi Anita védőnő, akit a szoptatás babákra és anyukájukra gyakorolt jótékony hatásáról kérdeztünk. Egy statisztika szerint ma minden ötödik gyermek kap tápszert anyatej helyett, mert erős a gyógyszergyárak lobbija. Sokszor azért is adják a mesterséges készítményt az anyák kicsinyüknek, mert úgy gondolják, az anyatej nem elég. Ezért is örömteli, hogy a világnap idején az anyatejes táplálás nagyobb hangsúlyt kap, mondta a védőnő, s magyarázatából kiderül, miért is előnyös a szoptatás. A tápszerekkel ellentétben az anyatej könnyebben emészthető fehérjéket tartalmaz, valamint hosszú szénláncú zsírsavat, ami az agy fejlődéséhez szükséges. Azoknál a gyerekeknél, akik szopnak, ritkábban fordul elő húgyúti fertőzés, s a szoptatás az allergiás megbetegedések számát is csökkenti, az intelligenciát viszont növeli. A cukorbetegség, valamint a felnőttkori szív-és érrendszeri megbetegedések kialakulását is mérsékeli. Erősíti az anya-gyermek kapcsolatot, erősödnek általa az arcizmok, de a fogazat fejlődését is elősegíti. Az anyukák számára is előnyökkel jár a szoptatás, mert csökkenti az emlő-és a petefészekrák kialakulását, s a testsúly is hamarabb visszaáll.

Akinek nincs elég anyateje, az Ady Endre utca 18. alatti gyűjtőállomáson is hozzájuthat. Teljesen ingyenes, nyolc hónapos korig a háziorvos felírhatja, hétköznaponként sofőr viszi házhoz. Az összegyűjtött anyatej mennyisége változó, de mindig van belőle elegendő. Akinek viszont sok van, igazán megéri beadni, hiszen 1800 forintot kap érte literenként. Hogy az anyatej biztonságosan fogyasztható legyen, vizsgálatok sora előzi meg a beadást, még arra is ügyelnek, ne dohányozzon, aki adja.

D. J.