2011. július 8.

Új elnök a Rotary élén

Váltás a Vereckei hágónál

A leköszönő és az új elnök, dr. Horváth György és Mészáros Zoltán kézfogása a Vereckei emlékműnélA Rotary Clubnál évente választanak elnököt. A tagság ebben látja a demokratikus, tiszta működést. A váltások félévkor vannak, az elmúlt év júliusában Nagyváradon vette át a stafétabotot dr. Horváth György gyógyszerész, idén pedig, július 1-jétől Mészáros Zoltánt választotta elnöknek a tagság. Ő egyébként a hetedik vezető a Szentes–Csongrád Rotary Club élén.

Az átadás-átvételre egy különleges helyszínt választott a Hunor Coop vezérigazgatója. Kárpátaljára utaz-tak el, 28 fős kis csapatuk bejárta a magyarok lakta területeket, voltak Beregszászon, Munkácson, Ungváron. A legemékezetesebb állomás a Vereckei szoros. Ott tartották meg az elnöki beszédeket.

– Adódhat a kérdés: miért pont Kárpátalját választották?

– A Rotary Club egy jótékonyságra szervezett karitatív klub, és miként az elmúlt esztendőben is, feladatunknak tekintjük a határon túl élő tehetséges magyar diákok tanulmányainak segítését. Részükre gyermektábort szervezünk, tavaly Csongrád adott helyet a találkozónak, most Szentesre várjuk a fiatalokat – mondja az elnök, majd így folytatja: – Hallottuk, hogy a kárpátaljai magyarság fellegvárában, Beregszászon gondokkal küszködik a főiskola. A gyönyörű épület a város központjában helyezkedik el, viszont nagyon le van rongyolódva. Megnéztük a főiskolát, találkoztunk a rektorhelyettessel, százezres nagyságrendű cserépjegyet vásároltunk.

– Úgy hallottuk, könyvekkel fölpakolva indultak el az útra...

– Hasonlóan az erdélyi túránkhoz, a munkácsi Szent István Líceumba is könyvekkel tértünk be. Ott régebbi ismerősünk, a munkácsi tanárember – Popovics Béla, aki tartott már előadást Szentesen – kalauzolt bennünket. A munkácsi várban az Omegából Benkő László Rákóczi balladája című előadásának ősbemutatóján vettünk részt. Nagy élmény volt. Rákóczit Varga Miklós alakította a Zrínyi Ilona által védett várban. Az előadáson Hende Csaba hadügyminiszter is jelen volt. Aztán a Vereckei hágónál elénekeltük a Himnuszt, megemlékeztünk őseinkről.

– Milyen tervekkel fut neki a ciklusnak?

– A jó dolgokat folytatva, szeretném minél több emberrel megismertetni a Ro-tary Clubot. Vannak, akik még idegenkednek tőle. Augusztus 28-án egy jótékonysági koncertet rendezünk a Szolnoki Színfónikusokkal. Mozart Jupiter szímfónia és a Figaró házassága című művének keresztmetszetét hallhatják majd a nézők.

– Van egy nagyon fontos programunk, már úgy kaptam örökül és viszem tovább, ez a nemzetközi ifjúsági tábor. A július 10-től 17-ig tartó találkozóra nagy számban jelentkeztek fiatalok a történelmi Magyarország magyarok lakta területeiről, a felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről. A mostani zenei alkotótábor alatt megismerkednek Szentessel, ugyanakkor magukkal hozzák nemzeti kultúrájukat, amiből ízelítőt is adnak. Meglehet, hogy a Kurca-parti Coctail partyn föl is lépnek majd, mivel egyik nevelőtanárunk, Labádi Krisztina, a Tücsök zenekar tagja vezeti a tábort is. Azután a jótékonysági bálunkat is szeretnénk megszervezni. Az elmúlt években is nagy sikere volt a forralt boros akciónknak karácsonykor, ezért idén is megszervezzük. Terveim között szerepel továbbá a Rotary jótékonysági és karitatív tevékenységét erősíteni.

Lovas József