2011. július 1.

Régi korok divatja

A speciális divatbemutatón a múzeum munkatársai és családtagjaik is szerepeltekIgazi különlegességgel készült a Múzeumok éjszakájára a Koszta József Múzeum: történelmi korok viseletét felvonultató divatbemutatóval. A városunkban már ötödik alkalommal rendezett múzeumi éj idei legnagyobb attrakciójának szánták a sajátos divatbemutatót, s az általános vélekedés szerint ki is érdemelte a jelzőt.

Az elmúlt évben uniós pályázatból a múzeumpedagógia céljaira és kiállítási bábukra korhű viseletmintákat készítettek az intézményben. Ezek segítségével, illetve ékszerekkel, övekkel, fegyverekkel, s az életmódot és a viseleteket megismertető előadással idézték meg a speciális divatbemutatón a történelmet. A bronzkortól a 19. századig vonultak fel az adott korra jellemző viseletek a megyeháza udvari színpadára. Kifutó nem volt ugyan, de minden más a profi divatbemutatókat idézte, pedig még csak nem is divattervező irányította az életükben először közönség elé lépő lelkes modelleket. Béres Mária igazgató és régész kollégái, Szabó Krisztina, valamint Cselédes Szilvia munkájával valósult meg a viseletek rekonstrukciója, s a kísérő előadás, de a múzeum valamennyi munkatársa kivette részét az előkészületekből néhányan a szereplésből is.

Több mint 4 és fél ezer évet haladtunk vissza az időben: a bronzkorban már színezték - általában barnára - öltözeteiket az emberek. A viseletek rekonstruálására magyarázat: Európa csapadékos északi területeinek tőzegmocsarai számos múmiát megőriztek, így az eltemetettek teljes ruházata is megmaradt.

A Szentes környéki ásatások jelentős számú szarmata településről árulkodnak, viseletük rekonstruálásában a temetkezések feltárásai segítették a szakembereket. Már bonyolultabb viseletek varrására is képesek voltak.

A rómaiak tógái és tunikái után a germánok, s egyik közösségük, a gepidák viseletét is láthattuk. Az ázsiai eredetű avarok voltak a Kárpát-medence lakói a honfoglalók előtt. Viseletük még őrizte a keleties lovasnomád élethez igazodó alapelemeket, mint azt a színpadra vonuló "avar család" megidézte.

Szentes környékét megszállták a honfoglalók, Derekegyházon került elő egy fiatal előkelő nő sírja, e viseletet teljes egészében megidézték a bemutatón. A gombot a magyarok ismertették meg Európával, derült ki az előadásból.

Dél-alföldi lányka és parasztviseletet is magukra öltöttek az alkalmi modellek. A polgári viselet 1870 tájáról egy jó ízlésű szentesi polgárasszony ruhájának másolatával mutatkozott be a színpadon. Mint megtudhattuk, a helyi öltözködési szokások visszafogottan ugyan, de követték a nagyvárosi divatot.

(darók)