2011. július 1.

Meghiúsult a kórház energetikai korszerűsítése

A 2002-ben épült diagnosztikai tömböt gázkazánnal fűtik – lehetne termálvízzel is.Éveket csúszhat a szentesi kórház energetikai modernizálása, miután a fenntartó megyei önkormányzat elállt egy 2009-ben megnyert pályázati forrás felhasználásától. A projekt előkészítésénél nem kérték ki az intézmény szakvéleményét, így most 68 milliós támogatásról kellett lemondani a kórháznak.

A Csongrád megyei önkormányzat nem hajtja végre a szentesi kórház energetikai korszerűsítését, a fejlesztésre elnyert 68 millió forintos támogatásról lemondott – erről múlt pénteken határozott a közgyűlés. Az elfogadott javaslatot azzal indokolták az előterjesztők, hogy a 81 milliós önerő és a megítélt támogatás összegéből 136,5 millió forintot szántak a kivitelezési munkákra, de a közbeszerzés során a legkedvezőbb árajánlat is 100 millióval meghaladta ezt a keretet. A megyeházán úgy döntöttek, a nagy különbség miatt újból nem versenyeztetik meg az ajánlattevőket, inkább lemondanak az elnyert pénzről. Ezt Kovács János és Szirbik Imre sem hagyta szó nélkül. Szentes fideszes képviselője felhívta a figyelmet, hogy ezt a korszerűsítést mielőbb el kell végezni, mert 30 évesek a cserére váró kazánok, a polgármester pedig azt kérte, ne használják másra az erre szánt pénzt, keressenek új pályázati lehetőséget, és derüljön ki, hogyan sikerült ennyire alultervezni a beruházás költségeit.

Megtérül, de mikor?

A meghiúsult modernizálás kapcsán több ellentmondásra bukkantunk, amikor az ügy hátterét vizsgáltuk. Az egész ott kezdődött, hogy információink szerint a fenntartó megyei önkormányzat egyáltalán nem kérte ki az intézmény szakmai véleményét, amikor hozzákezdtek a pályázati anyag kidolgozásához. Így fordulhatott elő, hogy a közműalagútban futó régi vezetékek cseréje helyett új vezetékrendszert terveztek, a 2 éve beszerelt korszerű hőcserélőket pedig újakkal váltották volna ki, holott erre nem volt szükség. Arra sem találtunk magyarázatot a megyei önkormányzat dokumentumaiban, hogy a 2009 novemberében megkötött támogatási szerződést miért csak 2011. április végén követte a közbeszerzési eljárás megkezdése, vagyis mi tartott másfél évig. Ebben az időszakban elmaradt a tervek felülvizsgálata, holott a pályázat beadása és a közbeszerzés kiírása közötti két esztendőben jelentősen emelkedtek az árak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján azt írták a projekt bemutatásánál, hogy évi 9,5 milliós megtakarítást eredményez, és 12,6 év alatt megtérül a ráfordítás. A múlt pénteki megyei előterjesztésben viszont már az szerepelt, hogy 38 év a megtérülési idő, ami 50-re emelkedne, ha 100 millióval többet kellene költeni a beruházásra, mint amennyit előre terveztek. Nem tudni, melyik az igaz, de az biztos, hogy a kórház évente 45-50 millió forintot fordít gázra. Az is érdekes, hogy a megye részéről hónapokig visszatartott, a szentesi képviselő-testület által idén márciusban elfogadott kórházi beszámolóban egy sor sem olvasható erről a fejlesztésről.

56 fokos víz megy a Kurcába

Lapunk értesülései szerint az élelmezési épület, a mosoda és a porta fűtését biztosító 8 gázkazán közül mindössze 2 működőképes, s ha ezek is meghibásodnak, veszélybe kerül a betegellátás. Mivel a fejlesztés éveket csúszhat, 2 kazán felújítása elodázhatatlanná vált. Ennek és a várható csőtörések helyreállításának milliós költségét az intézménynek kell kigazdálkodnia. A 2002-ben épült diagnosztikai tömb fűtési rendszere gázkazánnal működik, ezt is termálenergiával váltották volna ki. A kórháznak két termálkútja van. Ezt az energiaforrást hatékonyabban – másodlagos és harmadlagos céllal – is ki lehetne használni, s akkor nem fordulhatna elő az, ami a júniusi Kurca konferencián hangzott el: a kórháznál 56 fokos termálvizet engednek a Kurcába. Ez is közrejátszik abban, hogy télen a város alatt nem fagy be a Kurca.

Kép és szöveg:
Bíró Dániel