2011. június 10.

Helyi fotós díja az aktfotó biennálén

Nagy István - Kör-akt (olajnyomat)A női testet ábrázoló akt népszerűsége elvitathatatlannak látszik, nem csupán a fotósok, de még a női zsűri előtt is. Ez nyilvánul meg a 16. Szentesi Aktfotó Biennálén is, a Tokácsli Galériában. A művelődési központ és fotókörének pályázatára idén 91 alkotó összesen 580 fotográfiával pályázott, melyből a zsűri 51 szerző 90 művét választotta ki a tárlatra.

A finnországi testvérvárosunkból érkezett Ramona a capella kórus előadása vezette be a nagy múltú, országosan elismert fotós seregszemlét, és Szirbik Imre köszöntőjét. A polgármester utalt arra, hogy 29 évvel ezelőtt, az első szentesi aktfotó kiállítás idején a műfaj még szinte szentségtörésnek számított. Elődeink jövőbelátását, modern európaiságát dicséret illeti, mondta Szirbik Imre.

S bár a tárlat vendégkönyvében valaki megfogalmazta azt az óhaját, hogy szívesen látna most már férfi aktokat is, a zsűrit alkotó "három gráciánál", ahogy Kruzslicz Pál nevezte a szaktekintélyeket, Jung Zsenit, S. Faragó Gyöngyit és Vékás Magdolnát - a női látásmód másképp érvényesült. Megnyitó beszédében a művelődési központ korábbi igazgatója, az aktfotó kiállítás egyik szülőatyja úgy fogalmazott: a zsűri tagjai vállalták, hogy nem a női gyengédség vezeti őket a fotók minősítésekor. A legújabb fotós törekvések éppúgy ránk köszönnek a paravánokról, mint a klasszikus megoldások, mondta Kruzslicz Pál a 16. sorszámához érkező, de mostantól biennále elnevezéssel jelentkező tárlatról.

A zsűri ezúttal is nehéz helyzetben volt, s kollekciókat is díjaztak, hiszen ha egy fotósnak 2-4 képe is bekerül a válogatásba, az egyenlő a nagyon komoly szakmai felkészültséggel. Több képből álló sorozatáért részesült megosztott 1. díjban a helybeli Nagy István is, aki elárulta: a vezetésével működő fotókörben néhányan foglalkoznak aktfotózással, most négyen, rajta kívül Albert Béla, Kozma Anita és Hegedűs Tamás kerültek be a kiállításra. Nehéz, komoly irányzatnak tartja az aktfotózást, mert sok összetevője van annak, hogy elérje a színvonalat, ami a szentesi tárlaton megjelenik. Képei között van archaikus eljárással készült mű, argen-totípia és olajnyomat is, ezek segítségével tudott kellő finomságot kifejezni, mint mondta. További első díjasok: Rékasi Attila (Derecske) és R. Kovács Attila (Rima-szécs).

(darók)