2011. június 10.

Bohém betyárock

Talán tíz éve is van annak, hogy utoljára ültem rockzenei tehetségkutató verseny zsűrijében. Ha most lenne módom rá, minimum dobogós helyre rangsorolnám a Bohemian Betyarst, bármilyen erős mezőnyben. A reményteljes rock- (pontosabban: etno-ska-punk) zenekar nem először kerül a szentesi "zsűri" színe elé, holott lakóhelyük, Miskolc enyhén szólva nem tartozik a hozzánk közeli települések sorába.

Reményteljes, mondom, mert kellőképp elszánt és kitartó a társaság. Tudják, hogy befektetni is kell a sikerhez vezető út megtalálásáig, jó néhány "bukta" koncert bevállalása formájában, de célravezető lehet a közönség megvendégelése pálinkával is, amint azt az első szentesi bulijuk alkalmával tették. Az eredmény pedig lassan jön, de bizonytalanul - másnál!

Mert a 2009-ben alakult Bohemian Betyars máris elért valamit, ami nem kevés: ők lesznek Manu Chao trombitása, Roj Paci saját bandájának az előzenekara július kellős közepén az A38 nevű, számos tévés koncertfelvétel színhelyéül szolgáló budapesti állóhajón. Az augusztusi Szigeten pedig, ha szerencséjük van, személyesen találkozhatnak mestereikkel, az ukrán-amerikai Gogol Bordello tagjaival.

A Bohemian Betyars azonban nem szimplán a Gogol Bordello "magyar hangja". Olyan magyar(cigány)os elemeket is bekevernek a muzsikájukba, amire a Gogol Bordello – a dolgok természeténél fogva – nem képes, holott a világhírű banda énekese jól ismeri és kedveli a magyar népzenét. Ami azonban legalább ennyire fontos: a fergeteges koncerthangulat, amelyet a Bohemian Betyars előidézni képes lendületes, pörgős muzsikájával: hatására a közönség reflexből heveny, a buli végéig tartó tombolásra kárhoztatott.

Aligha lesz ez másként június 17-én pénteken 21 órakor a Graffiti Klubban sem, ahová egy osztrák-német mini turné abszolválása után érkeznek a fiúk! Érdekesség, hogy ugyanott másnap – hosszas kihagyás után – a többre hivatott agyas szentesi punk-banda, az EKA muzsikál. A hírek szerint új dalokat is be fognak mutatni, de felkészülés gyanánt kötelező előkapni Sérült kis senki című kazettájukat. A szentesi Fanatic Műhely adta ki még 1993-ban, amikor efféle regényes dolgok megtörténhettek: mielőtt felszálltunk újból a négyökrös szekérre, a keréknyomra ültetve szegény, ábrándos Erzsikét.

Olasz Sándor