2011. április 8.

Harmóniát alkotó pedagógusok

A szentesi díjazottak: Kalácska Beáta és Tornyi Molnár EditMár rendszeressé vált, hogy a tavasz beköszöntével Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye pedagógus szakszervezetei a Szentesi Művelődési Központtal és a helyi önkormányzattal közösen megrendezik az alkotó pedagógusok tárlatát.

Az 1999-ben indult kezdeményezés Borsodi Ágnes tanárnő nevéhez fűződik, míg a cím József Attillához: "Rejtelmek ha zengenek..."

Az idei pályázatra beérkezett 81 műből 58-at fogadott el a kiállításra a zsűri, amelyeket április utolsó napjáig láthatunk a Tokácsli Galériában. A megnyitón a Petőfi iskola tanulóinak tavaszi dalcsokra után Kálmánné Szabó Erzsébetet, Szivárvány AMI Művészetek Háza igazgatóját hallhatták a jelenlévők. Értékek és sokféleség, önálló világlátás és harmónia – ezek a kiállításról alkotott első benyomásai, élményei. Mint fogalmazott, a humánum kifejezése a pedagógusok minden egyes művén érzékelhető.

Szentes város alkotói díját Kalácska Beátának Karikó-Tóth Tibor alpolgármester adta át. Beáta 2007-ben szobrászként végzett a pécsi egyetemen, ezen a kiállításon első alkalommal vesz részt. Jelenleg a Szivárvány művészeti iskolában rajzot, kerámiát és kézművességet tanít az egyébként vásárhelyi pedagógus.

A szentesi pedagógus szakszervezet elismerését Tornyi Molnár Edit vehette át Borsodi Ágnestől. A Deák és a Damjanich általános iskolákban rajzot tanító pedagógus 14 éve kezdett ikonokat festeni. Az iskolai tűzzománc-szakkört is vezető alkotó erre a pályázatra rekeszzománc alkotásokkal nevezett be. Van otthoni kemencéje, de a tiszakürti alkotótáborban is készülnek zománcművei. A "Rejtelmek, ha zen-genek…"-pályázatra kezdettől küld be munkákat, s begyűjtött már különböző elismeréseket.

Használati tárgyaknak nevezi alkotásait a pedagógus, de a kimunkált, szemet gyönyörködtető külső megjelenítés miatt nem kétséges, hogy a kiállított és díjazott tükör és a tolltartó dísztárgyként is megállná a helyét. Diákjainak is átadja tudását, de ez az egyéni alkotástól nem von el jelentős időt.

D. J.