2011. március 18.

Dohányzás, drogok, diákok

Átfogó felmérés készült

A diákok szerint nagyon könnyen lehet hozzájutni a cigarettáhozKis mértékben nőtt a napi rendszerességgel dohányzó szentesi középiskolások aránya az elmúlt 6 évben, de azoké is, akik helytelenítik a bagózást. Ez derül ki abból az átfogó felmérésből, ami az itteni fiatalok egészségkárosító szokásait vizsgálta. Minden negyedik megkérdezett havi rendszerességgel fogyaszt alkoholt, 14 százalékuk pedig valamilyen illegális kábítószert is kipróbált már.

Három évfolyam diákjainak – az általános iskolák végzőseinek, illetve a tizedikes és a tizenkettedikes középiskolásoknak – egészségkárosító szokásait vizsgálta az az átfogó felmérés, amit az elmúlt év végén készítettek el a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakemberei. A közel 800 diáknak úgy kellett kitölteni a kérdőíveket, hogy tanáraik nem, csak a családsegítő központ munkatársai voltak jelen. Hasonló felmérés készült 2004-ben is, így volt mivel összevetni a 2010-es adatokat.

Ahogy hat évvel ezelőtt, továbbra is a dohányzás mérgezi a legtöbb középiskolást Szentesen. Amíg 2004-ben a megkérdezettek 21 százaléka nyilatkozta azt, hogy napi rendszerességgel cigarettázik, 2010-ben 23,5 százalék. A ritkábban, hetente rágyújtók aránya nem változott az elmúlt években: majdnem minden ötödik diák ebbe a körbe tartozik. Az sem jó hír, hogy 5 százalékkal, 80-ról 85-re nőtt azok aránya, akik szerint könnyen vagy nagyon könnyen lehet hozzájutni a cigarettához. Ugyanakkor a helyzet javulását vetítik előre azok a mutatók, amelyek a füstölés megítélésére vonatkoznak. Sokkal több fiatal helyteleníti a rendszeres és az alkalmi dohányzást, mint 2004-ben.

Az italozás a második legelterjedtebb egészkárosító szokás a Kurca-parti diákság körében: akár hat évvel ezelőtt, most is minden negyedik megkérdezett havi rendszerességgel fogyaszt alkoholt. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt 30 napban hány alkalommal voltál részeg, a válaszadók hét tizede azt felelte, egyszer sem. 19,5 százalékuk 1-2 borgőzös estére emlékezett, 7,6 százalékuk pedig 3-ra vagy annál többre. Ha 2004-es adatokat nézzük, érdemi változás itt sem érzékelhető, az viszont jelzésértékű, hogy a heti egyszeri lerészegedést erősen helytelenítők aránya pár százalékkal emelkedett 2010-re.

Legtöbbször a kíváncsiság vezérli a fiatalokat, amikor kipróbálnak valamilyen kábítószert: közel 60 százalékuk ezt jelölte be okként. 14 százalékuk problémáira, 9 százalékuk pedig a társaság nyomására hivatkozott ennél a kérdésnél. A válaszadók több mint háromnegyede azt felelte, még nem próbált semmilyen drogot. Legális szereket – mint például a töltőgáz – közel 5, illegális kábítószereket pedig 14 százalékuk próbált ki. A többiek gyógyszert alkohollal párosítva jutottak először bódult állapotba. Elszomorító adat, hogy a kipróbálók 7 százaléka 13 évesen vagy annál fiatalabban nyúlt először droghoz, a legtöbben viszont a 16 év fölötti korban. Továbbra is a marihuána számít a kapudrognak, a kipróbálók 70 százaléka ezzel kezdte. 2004-ben ez az arány még csak 62 százalék volt. Míg korábban a cannabison kívül a nyugtató és az extasy volt a népszerűbb az első szerek közül, 2010-re a töltőgáz foglalta el a helyüket. A friss vizsgálat szerint 35 diák már találkozott vele, közülük heten pedig rendszeres fogyasztók. A heroin sem ismeretlen a szentesi fiatalok körében: tízen kipróbálták, közülük egy rendszeresen fogyasztó. Ami bizakodásra adhat okot, hogy a marihuána kipróbálásának megítélése romlott, a válaszadók 78 százaléka ugyanis helyteleníti ezt a magatartást, 6 százalékkal többen, mint 2004-ben.

Bíró Dániel

 

Drasztikusan sehol sem romlott a helyzet, inkább stagnálás látható, az viszont örömteli, hogy az attitűdváltozások jó felé mutatnak – mondta lapunknak Barát László. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum koordinátora szerint mindhárom területen nyoma van annak, hogy az elmúlt években egyre többet hallottak az érintettek ezekről a veszélyforrásokról, a megelőző felvilágosítások cél értek. Az sem mellékes, hogy az állam egyre nagyobb hangsúlyt fektet a nemdohányzók védelmére.