2011. március 11.

Virágba borul a város

Szekérderéknyi palántáért versenyzünk

Versenybe szállt a Kossuth tér egy országos magazinban megjelent pályázaton. Siker esetén a budapesti füvészkert főkertésze, Kiszel Péter tervei alapján töltik meg szekérderéknyi palántával a virágágyásokat – számolt be Baloghné Berezvai Csilla főkertész. A pályázati felhívásra a katasztrófavédelem munkatársa, Sebők Jánosné hívta fel a főkertész figyelmét. A Meglepetés virágözön lényege az volt, hogy a települések küldjenek be olyan térről, parkról anyagot, amelyről azt gondolják, hogy érdemes virágözönnel beültetni. – A Kossuth teret választottam. A virágágyások terveit, méreteit beküldtük, s ha sikeresek leszünk, akkor idén kivételesen Kiszel Péter tervezi meg, és munkatársaival együtt be is rendezi, ülteti a virágágyásokat. Általában a Bartha János Kertészeti Szakközépiskola diákjai tervezik meg a főtér virágosítását, ha nyer a pályázat, akkor a diákok egy másik területet kapnak a városban – hangsúlyozta a főkertész.

A mezőgazdasági iskola tanulóira azonban más feladat is várt idén tavaszra, hiszen most is az intézmény nevelte fel azt a több ezer virágpalántát, amelyet városszerte szétültetnek.

A városellátó intézmény munkatársa, Balogh Györgyi elmondta: 1200-1300 négyzetméternyi az egynyári virágfelület, amelynek egy része már korábban be lett ültetve kétnyári virágokkal, árvácskával és tulipánhagymával. Az ősszel be nem telepített területekre május elején, közepén kerülnek egynyári növények, négyzetméterenként 16 palánta, tehát összességében mintegy 20-25 ezer darab. Ősszel szokás szerint megtervezték a virágágyásokat, október-novemberben megrendelték a palántákat, a Bartha János középiskolától. Most kevés fajtát rendeltek, mert nagy ugyan a választék, szép, új fajták vannak, de figyelembe kell venni az időjárási tényezőket. Lehet ugyanis csapadékos az időjárás, azonban jellemzően aszályos, hosszú száraz időszakok vannak, a páratartalom szinte teljesen hiányzik. Így muszáj olyan virágokat választani, amelyek bírják a szélsőséges klímát, melyre azonban csak 4-5 fajta alkalmas.

A Városellátó Intézmény virágültetési és parkgondozási feladataiban évek óta ugyanazok a munkatársak vesznek részt, állandó létszámmal ugyanazokat a felületeket tartják fent. Tavaly plusz munkaként jelentkezett a Kossuth utcai és a csongrádi úti körforgalmak virág- és cserjetelepítése, amelyeket közcélúak végeztek el. Idén áprilistól is 80 fő dolgozik majd közcélú foglalkoztatás keretében, de csak négy órában, három hónapos váltásban.

Az intézmény munkatársai télen sem tétlenkedtek, hiszen egész évben van feladata a város parkjaiért felelősöknek. A tél a fagallyazások, metszések, cserjeifjítások időszaka. Főleg a Kossuth utca és a nagyobb forgalmú utak mentén kell a közlekedést akadályozó növényzetet gondozniuk. Évente átvizsgálják a fasorokat, a nyáron bejelölt kiszáradt fákat télen vágják ki. A metszésnek is lassan elérkezik az ideje: vannak olyan cserjék, amelyek esetében ezeket a munkákat már márciusban el szokták végezni, de még nem indult be rendesen a rügyfakadás. A rózsanyitás, metszés, a fagyott részek eltávolítása, az előkészítő földmunkák elvégzése és a fák pótlása is hamarosan aktuális feladattá válik Szentes közterületein.

Cseh-Lakos