2011. március 11.

Válaszol az illetékes

A szerkesztőségbe érkezett lakossági kérdések közül három aktuális témában segít válaszolni Czirok Jánosné (képünkön), a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályának vezetője.

– Ki a gazdája a ház előtti ároknak?

– Helyi rendelet határoz arról, hogy a telekhatártól a közút széléig terjedő területet – ahol a járdák, az árkok, a fák, cserjék és a füves részek találhatók – a háztulajdonos kötelessége rendben tartani, tehát söpreni, havat ellapátolni, síktalanítani, árkot tisztítani, növényzetet nyesni, ahogyan az évszakok kívánják. Ennek a lakosság túlnyomó többsége lelkiismeretesen eleget is tesz, kivételek persze vannak. A kocsibejáró átereszek két oldalán, a nagykapuk előtt nem olyan régen (2009. évben) a Városellátó Intézmény betonelemeket helyezett el, hogy az adott kisebb távolságon belül az árkok szintjét legyen mihez viszonyítani, és a földfeltöltődéseket ezek alapján eltávolítani. Beláttuk, hogy ezt a munkát nem lehet kizárólag a háztulajdono-sokra testálni, mivel sok idős ember van közöttük. Ezért ezt a tennivalót pályázati úton nyert anyagi támogatás felhasználásával végeztetjük el. Az így felújított árkok további rendben tartása viszont már az ingatlantulajdonosok feladata.

– Mit kell tudni az építési engedélyről?

– Az építési engedélyekre vonatkozó előírások lényegében alig módosultak az elmúlt időszakban. Változás az úgynevezett bejelentési eljárásban történt. Az építési, vagy bontási bejelentéseket – ugyanúgy mint az építési, bontási engedély kérelmeit – a műszaki osztály építési hatóságához kell benyújtani dokumentálás végett. Ám ennek elmulasztása olyan – építésügyi bírsággal – szankcionált dolognak minősül, mintha a kérelmező engedély nélkül fogna munkához. Erre tehát oda kell figyelni az építtetőknek.

– A kerékpáros ismeri a KRESZ-t?

– Mivel az utóbbi időben jelentős kerékpárút hálózati fejlesztés történt a városban, és még további kerékpárutakat is szeretnénk építeni – például a Nagyhegyszéli út és a Kunszentmártoni út, vagy az Ipartelepi út mentén – nem közömbös számunkra ezek használata a lakosság részéről. Úgy látom, hogy a kerékpárosok jó része nem ismeri a KRESZ ide vonatkozó szabályait és ezzel bizonytalanságot kelt mások számára is a közlekedésben. A gyerekek az iskolában legalább közlekedési ismereteket szereznek. Nagyon fontos a közlekedési táblák, az útra felfestett jelek helyes értelmezése és ezt követően a helyes viselkedés. Többek között a kerékpárosnak adott helyzetben elsőbbséget kell adni az autónak és a kérdéses pontokon le kell szállnia a kerékpárról. Vagy másik eset: ha vége van a kerékpárútnak – útkereszteződéseknél például a Kossuth utca túloldalára történő áthaladásnál tapasztalunk ilyet – akkor a kerékpárosnak gyalogosként, gyalog kell folytatnia az útját, maga mellett tolva a járművét. A Kossuth utca másik oldalára pedig a kijelölt gyalogos átkelőhelyen szintén gyalogosként, a kerékpárról leszállva kell tovább haladnia. Szóval a kerékpárutak használatában még "vannak érdemleges tartalékok". Rövid időn belül tervezzük, hogy eljuttatunk minden szentesi háztartásba egy olyan szórólapot, amelyen a kerékpárúton történő közlekedés legfontosabb szabályaira hívjuk fel a figyelmet.

-bert