2011. március 11.

Együttműködve az önkormányzattal

Kamarai elvárások

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szentesi Kistérségi Elnöksége 2003-ban állt fel és 2008 szeptemberében lett újraválasztva. Az elnökséghez tartozó települések: Szentes, Szegvár, Derekegyház, Nagymágocs, Árpádhalom, Fábiánsebestyén, Eperjes, Nagytőke. A napokban megtartott rendezvényükön Horváth István elnök – egyebek mellett – szólt a képviselet múlt évi munkájáról.

Mint hallhattuk, a viszonylag alacsony százalékú és csökkenő tagsági arány mellett – 2010-ben 6 kilépő taggal szemben 4 belépő volt – két meghatározó gazdasági potenciált képviselő, legnagyobb vállalkozás, a Legrand Zrt. 2009 elején, a Hungerit Zrt. 2010 elején lépett ki, viszont a MetalCom Zrt. 2009. július 1-jétől kamarai tag lett. Ez azt is jelzi, hogy a válság következtében a helyi vállalkozások nehéz helyzetbe kerültek.

A kistérségi elnökségi tagok közül többen részt vesznek a megyei kamara, valamint más szervezetek munkájában. Az elnökség leginkább a helyi ügyekre koncentrál. Az önkormányzat 2006-ban tanácskozási jogú partnernek ismerte el a kamarát, amely tanácskozási joggal tagokat delegálhat a képviselő-testület mellett működő munkabizottságokba. Pozíciójukat erősítette, hogy Horváth István kistérségi elnök 2006 októberében önkormányzati képviselő is lett. Ezt a helyzetet a 2010-es őszi választásokon sikerült megőrizni.

– A személyes jelenléten túl írásban is véleményt alkotunk a vállalkozásokat érintő, képviselő-testület által tárgyalt témákban. Ebbe a kamaránknál már 15 éve alkalmazott, bevált gazdaság-, és kereskedelem fejlesztési, valamint innovációs pályázati rendszert sikerült beépíttetni és mellé munkahely megtartó és beruházás ösztönző kedvezményeket is elfogadtatni. Az önkormányzattal folytatott együttműködés terén legnagyobb eredménynek tartjuk azt, hogy elértük a gazdaságélénkítést szolgáló intézkedésekről szóló rendelet megalkotását. A másik jelentős eredmény, hogy az önkormányzati társaságok működtetésébe, működésébe egyre több üzleti jellegű elemet sikerült érvényre juttatni – jelentette ki az elnök.

A helyi ügyfélszolgálati és képviseleti iroda a Munkácsy utcában, a Filep-házban működik. Az iroda feladatai között említette Horváth István a kamara képviseletét, népszerűsítését, a vállalkozások szolgáltatási igényeinek felmérését, tagsági és tagdíj ügyek intézését, kamarai- és céginformációk adását a vállalkozásoknak, szakmai rendezvények, tájékoztatók szervezését, pályázatok figyelését, ajánlását a vállalkozásoknak, segítségnyújtást a pályázatok kidolgozásában, a Széchenyi kártyával kapcsolatos szolgáltatások ügyintézését.

A városi pénztár bevételi forrása döntően a Széchenyi Kártya volt. A konkrét bevétel az igénylések hullámzását követte: 2008-ban 470.975 Ft, 2009-ben 639.375 Ft, 2010-ben 806.425 Ft volt a pénzforgalom. Horváth István szerint a kártyaforgalom alakulását nagymértékben befolyásolja a térségben hitelkeretet biztosító bankok elérhetősége. Mivel takarékszövetkezeti forgalmazó helyben nem található, nincs MKB, se Volksbank, az OTP üzletpolitikája a meghatározó. A kistérségi iroda aktív szerepet játszott a pályázati lehetőségek megismertetésében, népszerűsítésében és a konkrét kidolgozásban is. Ez igaz úgy a kamara saját gazdasági és innovációs pályázataira, mint a más országosan, regionálisan és a szentesi önkormányzat által meghirdetettekre.

Az idei célok, feladatok között említette az elnök – egyebek mellett – a megújulás elősegítését a belső szervezeti munkában, a taglétszám stabilizálását, a folyamatosan érzékelhető csökkenés, erózió megállítását, új tagok beszervezését, a korábban kilépettek visszacsábítását, helyi rendezvények szervezését a vállalkozásokat érintő és érdeklő témákban, a helyi vállalkozások előnybe részesítését az önkormányzat megrendeléseinél.

A továbbiakban Németh Zoltán, a kamara megyei titkára ismertette a Széchenyi Terv pályázati lehetőségeit, vázolta a szakképzés helyzetét, változásait, beszélt a gazdaságfejlesztési pályázatokról, a kötelező kamarai tagságról.

Lovas József