Új vezető a levéltárban

Tánczos RolandTánczos Roland a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett történelem, valamint művelődésszervező-média szakon. Tanulmányai befejezése után a polgári szolgálatos katonaság következett. Végül is így került a levéltárba. Némi humorral hintve a dolgokat, azt is mondhatnánk: ott védte a hazát. Ahhoz, hogy kiskatona legyek, már kicsit öregnek tartottam magam – meséli. – Lehetőségem volt, hát ezt választottam.

A szolgálat 15 hónapig tartott a csongrádi levéltárban. Utána azonnal bedobták a mélyvízbe: a szentesi levéltárban először közhasznú foglalkoztatottként alkalmazták, mivel akkor éppen nem volt státusz az intézményben, de már köztudott volt, hogy onnan egy kolléganő a fővárosba készül, így egy év után véglegesítették.

– Történelem, média szak. Akár újságíró is lehetne.

– Nem írok újságcikkeket – mondja mosoly kíséretében. – De szeretek olvasni, tudom értékelni a jó tollú újságírókat. A történelem mindig is érdekelt, de akkor még eszembe sem jutott, hogy levéltáros legyek. Sokszor elgondolkodtam már ezen. Ha nincs az a lehetőség a honvédségnél! Talán tanítanék…

– Egészen más ez a munka.

– Össze se lehet hasonlítani. Nem volt nehéz megszeretni, meggyőződésem, aki érdeklődik a múlt iránt, az hamar itt ragad az elsárgult iratok között. Szeretem a régiségeket is, bármilyen tárgyak, bútorok, egyebek legyenek. A régi könyveket már akkor is gyűjtöttem, amikor a levéltárba kerültem. A régi papír illata megcsapja az embert, megtetszik, onnantól már könnyű beleszeretni a levéltári munkába.

– Mégis milyennek látja?

– Itt nincs az a nagy rohanás, hajtás, ami ma sok helyen megvan. Ez egy nyugodt világ. Ha megunja az ember a raktár mélyét, külső munkát szervez magának. Megvan a publikációs lehetőség. Labádi Lajost, akit ma is főnökömnek tekintek, a közigazgatás, engem a biográfiák érdekelnek leginkább. Szeretem a sajtóanyagot, a régi újságokat, szinte mindent elolvasok, ami bennük van. Aztán egyszer csak észreveszem, hogy nehezen haladok.

– Miért? Annyira más volt régen?

– Az ember olvassa a régi eseményeket, és rájön semmi sem változott. Kicsit másképp fogalmaztak, néha megadták a módját, úriemberként ugyanúgy el tudták küldeni egymást. Gyakran mondogatjuk: a történelem ismétli önmagát.

– A múlt meghagyja a maga örökségét. Újságban, könyvekben… Hogyan láthatjuk majd a mai Szentest, az itt történt eseményeket 20-50 év múlva?

– A történész soha nem sajtóanyagra támaszkodik. Ez akkor fordul elő, ha nincs más. Ha forrásszűkösség van. Elvileg az iratképző szervek, a hivatalok termelik a dokumentumokat, az a levéltárba kerül, és kutathatóvá válik.

– Tervek? Jövőkép? Bizonyos összevonásokról hallani…

– Ez az, ami nem az én tisztem. Szegeden, a gazdasági osztályon döntenek majd. Annyit tudunk, hogy egyre kevesebb pénz van. Megy a spórolás. Ennek a folyamodványa az is, hogy ebbe a helyzetbe kerültem. Csongrád megye jól ellátott levéltárakban. Ez meg is látszik a publikálásokon, minden helyen van ember, aki ezt csinálja, irogatnak, szerintem ez jó hatással van a városi művelődésre. Összevonás? Véleményem szerint az embereknek joguk van az irataikhoz hozzájutni. Az egészből az jönne ki, hogy megint itt egy újabb hivatal, ahova 50-60 kilométert kell utazni, hogy hozzájussunk a dolgainkhoz. Másrészt semmit nem spórolnának meg vele. Az iratot gondozni kell, fel kell tárni, azért nem érdemes begyűjteni valamit, hogy csak tároljuk, és senki ne nézzen rá. Többféle variációt hallani, remélem, azért ide nem jutunk el.

– Január 1-jével megbízták a helyi levéltár vezetésével. Milyen tervekkel kezdett az új feladatkörben?

– Különösebb változást nem akarok. Nálam továbbra is a prémium évek programját kezdő Labádi Lajos a szellemi vezetője az egésznek. Nagy gond lenne, ha ő nem lenne. Kevesen vagyunk. Ilyen szempontból szeretjük, ha előre bejelentkeznek a látogatók, akkor fel tudunk készülni rá.

Lovas József