2011. február 2.

Stefi a legjobb helyesíró

Fári Mónika tanárnő szerint Kádár Stefi igazi versenyző alkatA Boros Sámuel szakközépiskola legutóbb már 18. alkalommal volt a házigazdája az Implom József helyesírási verseny regionális döntőjének.

Az iskola tanulói rendszeresen kiemelkedően szerepelnek a megmérettetésen. Január 21-én Kádár Stefánia folytatta az intézmény szép hagyományát, hiszen a 9. C osztályba járó diáklány első helyezést szerzett a szakközépiskolások kategóriájában, míg a 12.-es Mészáros Petra negyedikként végzett.

Stefi Csongrádról jár át a szakközépiskolába, mint mondja, testvére is itt tanult, tőle sok jót hallott "köz-géről". Ő maga is érdeklődik az egészségügy iránt, s elárulja: a gyógyszerészet vagy a pszichológia irányában folytatná tanulmányait. Általános iskolában indult helyesírási versenyeken, s szerzett ugyan helyezéseket, de a szakközépiskolai megmérettetés egyértelműen az eddigi legjobb eredménye. Az is igaz, ennyi munkát nem is fektetett korábban a helyesírás mind jobb elsajátításába. Azért bevallja, korántsem tud még mindent.

A győztes diáklányt Fári Mónika készítette fel. A tanárnő, mint mondja, minden tanévkezdetkor tart felmérőket, illetve tehetséggondozás órákon figyel fel a helyesen és szép külalakkal író diákokra, akiket azután az Implom helyesírási versenyen jó eredmény reményében elindíthat. Tanára szerint Stefánia igazi versenyző alkat, mert nem stresszel, s amit kért tőle, azt szorgalmasan meg is csinálta. A felkészülés már jóval korábban elkezdődött, melybe az is beletartozik, hogy a helyesírási szabályzatot kívülről kell tudni. A Boros győztes diákja a feladatlapok megoldásában is mindent megtett a sikeres szereplésért, hiszen egészen a 90-es évekig viszszamenőleg mindet megoldotta. Jól jött, hogy az ünnepek helyesírását is alaposan átnézték, mert ebben a témában diktálták a mondatokat a tollbamondáson. A tanárnő úgy fogalmaz, nem elég a tehetség, kedvetlen diákkal nem lehet sikereket elérni, így az is fontos, hogy a tanuló is eredményes akarjon lenni.

Bár az iskolának nem ez a profilja, mégis fel lehet figyelni tehetséges helyesírókra minden évben, s a gimnazisták pontszámaitól sem nagyon maradnak el a szakközepesek. Ráadásul egyéb tantárgyi versenyeken is jeleskednek. Stefi például biológiából is készül egy csapatversenyre.

Míg korábban csak az első két évfolyamról, idén már a felsőbb évfolyamokon tanulókból is kiválaszthatták a résztvevőket az Implom-versenyre. A pedagógus azzal magyarázza a 9.-es diák sikerét, hogy az iskola első két évében fektetnek igazán hangsúlyt a helyesírásra. Emlékeztet rá, hogy két éve éppen egy hasonló korú versenyzője, Bugyi Nikolett a regionális első helyezés után megnyerte a verseny Kárpát-medencei döntőjét is. Erre a megmérettetésre szokásosan Gyulán kerül sor, idén február 24-26-a között, amikor is Stefánia remélhetőleg tovább öregbíti az iskola hírnevét. Az iskola versenyzői a legjobbak között sem szoktak csalódást okozni, minden évben az élmezőnyben végeznek, büszkélkedik a tanárnő, s megemlíti: a jó eredményekre motiválják a diákokat, a sok munkát év végén megjutalmazzák.

Darók József