2011. február 2.

Az eddigi legnagyobb Esküvő és Baba-Mama Kiállítás!

Az idei, 5. alkalommal megrendezett Esküvő és Baba-mama Kiállítás eddig is méltán híres volt megyei, sőt országos szinten is, hiszen nagy számban érkeztek kiállítók és látogatók az ország különféle területeiről. Az idei kiállítás minden eddigit felülmúl, mind kiállítói számban, a programok tekintetében, és mind a nyeremények értékében!

Több mint 40 kiállító lesz jelen a megyéből, sőt megyén kívülről is, akik többek között a következő témakörökben kápráztatják majd el az érdeklődőket: divat, esküvői ruhák és kiegészítők, alkalmi ruhák, szépségstúdió, cukrászat, étterem, esküvői helyszín, fotó, videó, esküvőszervező, limuzin, virágkötészet, bébi felszerelés, kismamaruházat, játékbolt, készségfejlesztő játékok, játszóház, magánóvoda és egyebek.

A programok, mint minden évben, úgy most is színesek és látványosak lesznek. Már a bejáratnál kedveskednek a vendégeknek, hiszen minden felnőtt látogatót egy pohár pezsgővel várnak majd. A kiállításon esküvői szalonok bemutatója, esküvőszervezők, divatbemutatók, vőfélyek, sőt a gyermekek számára BOHÓC ÉS BŰVÉSZ Show-k színesítik majd a programokat. Az előző héten kezdődő Fiatal Feleségek Versenyének a döntője is a kiállításon lesz megrendezve. A programok reggel 10 órától este 18 óráig tartanak majd.

És a nyeremények? Nos, sikerült ebben is az országos átlag fölé emelkedni, és megdönteni az elmúlt évek eddig sem kis értékű nyereményeinek értékét.

Az esküvő-kiállítás mind a két nap estéjén kisorsolásra kerül egy-egy gyertyafényes, pezsgős romantikus vacsora. A szerencsés párok a Liget és a Páterház Étteremben fogyaszthatják majd el a különleges vacsorát.

A kiállítók értékes felajánlásai mellett a fődíj három különleges wellness hétvége. A hódmezővásárhelyi Best Western Ginkgo (4*), a gyo-párosi Napsugár Hotel (3*), és a cserkeszőlői Hotel Aqua Spa (4*) hotel fog felejthetetlen és csodálatos hétvégét nyújtani a kisorsoltaknak, akik 3 napon és két éjen át élvezhetik majd a félpanziós hétvégét.

A Ginkgo Hotel nyeremény mellé egy szegedi Napfényfürdő Aquapolis, élménypark és csendes well-ness belépő jár, a Napsugár Hotel nyereménye mellé egy két napra és két főre szóló gyopárosi Gyógy, Park és Élményfürdő belépő, szauna park belépővel, a Hotel Aqua Spa hétvégéje mellé pedig két főre belépő a cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdőbe.

Összefoglalva, az idei Esküvő és Baba-Mama Kiállítás mind a két napja tartalmas programot kínál minden kedves érdeklődőnek, mindezt ingyenes belépéssel.