2011. január 21.

Táncházzal nyitottak

Az újonnan nyílt Közösségi tér elsőként tartott rendezvénye beváltotta a hozzá fűzött reményeket, vagyis valóban teret nyújtott a fiatalok értelmes hétvégi időtöltéséhez. Azonban a teltházas táncház emellett több korosztályt is meg tudott mozgatni.

A Dózsa-házban kialakított helyiségekből 15-én, szombaton kora estétől áradt a zene. A Kurca vize előbb Balla Tibor tekerős előadásában a helyi népdalkör muzsikájának hangját vitte tova, majd különböző tájegységek dalaival a Rozsdamaró Zenekar kísérte a táncolni vágyókat. A környékünkön hiánypótló táncházban, talán épp azért, mert már igény volt rá, nagyon sok érdeklődő fordult meg, legalább százan táncoltak, a 2 és fél évestől a 62 évesig a családok apraja-nagyja is ott sürgött-forgott az ingyenes rendezvényen.

Újréti Gabriella környékezte meg Bagi Ferenc néptánc-pedagógust a táncház ötletével. A fiatal hölgy, aki egyébként a Pollák szakközépiskolában tanít, öt éve táncol Ferenc csoportjában, s a hagyományok ápolása mellett fontosnak tartja a tánc közösségépítő szerepét, valamint meggyőződése, hogy a tánc gyógyír. Örül, hogy a családsegítő központ befogadta őket, s csak a szegedi zenekar árát kellett előteremteni az intézmény és magánemberek segítségével. Gabriella szeretné, ha megszeretnék a helyet a kisgyermekesek is, és a fiatalok is visszajárnának ide táncolni, így az évek alatt egy igazi néptáncos közösség formálódhatna városunkban. A nagy érdeklődésnek persze örül, de nem is lepte meg túlzottan, hiszen ő tudta, hogy ez jó dolog, mondja, s ígéri: havonta megrendezik.

Bár a Jövőnkért művészeti iskola néptánctanárát elkísérte jó néhány tanítványa, Bagi Ferenc előbb a kezdők számára oktatta a mezőföldi és széki lépéseket, majd a haladóknak mezőségi táncokat. Mint egy szusszanásnyi szünetében a fiatalember elmondta, a régi mulatságokban a saját falujuk zenéjét táncolták az emberek, míg a mai táncházakban több tájegység muzsikájára ropják. A kezdők számára páros ugrással is tanította a táncot, csárdás alapmotívumokkal, mert mint mondja, a gyerekek is ezzel a "tananyaggal" kezdik a néptáncot. Arra törekedett, hogy az erdélyi néptánckultúra is megjelenjen.

Örömmel fogadták a kezdeményezést az intézményben, hiszen fiatalok spontán szerveződéseit várják. Céljuk, hogy legyen egy hely, ahol nem kallódnak el, s megkapják azt a támogatást, amitől életvezetésük normál mederben folyhat, tudtuk meg Kozma Edit ifjúsági tanácsadótól. A Közösségi tér a hétköznapokban a legkülönbözőbb elfoglaltságoknak is helyet ad a jövőben: a tanulásmódszertan, a korrepetálás mellett a színjátszás, a jóga, a torna, a zenélés, a zsonglőrködés és a vasútmodellezés kedvelői találkoznak itt. Az első rendezvénynek pedig már biztosan lesz folytatása: február 12-én rendezik a következő táncházat.

(darók)