2011. január 21.

Nagy projektek a vízműnél

Vízminőségjavító-program, új szennyvíztisztító- telep, vízelvezetés

A szennyvíztisztító-telep korszerűsítési pályázatát tavasszal adják beKocsis Lászlót 2010. december 1-jével nevezték ki a Szentes Víz és Csatornamű Kft. ügyvezetőjének, határozatlan időre. Elmondhatjuk, számára nem volt nehéz a váltás, mivel korábban is helyettesként dolgozott a cég vezetésében. Olyannyira, hogy most is a régi munkaszobájából jövet ülünk le az ügyvezetői tárgyalóasztalhoz.

Elsőre a vízminőséget javító programról beszélgetünk. Azt mondja, izgalmas téma a város számára, mivel életszínvonal-változással, fejlődéssel jár. Másrészt jelentős anyagi terhet is ró ma még a településre, később a fogyasztókra is, hiszen azt a rendszert fenn kell tartani. Maga a konzorcium kétszázhuszon-egynéhány települést foglal magában. A pályázatíráshoz szükséges dokumentumok sínen vannak, március végére kerülnek olyan állapotba, hogy a rendelkezésre álló dokumentumokkal a kistérség (amibe ennél most Derekegyház, Nagymágocs és Szentes tartozik bele) önállóan is lépni tud, ha megkapják a támogatást.

Nagy valószínűséggel a nyár folyamán jutnak el oda, hogy benyújthatják a pályázatot. Az ügyvezető bízik benne, hogy sikeres elbírálás lesz, és még az idén eredményt hirdetnek, és a jövő év tavaszát már azzal kezdhetik, hogy meghirdetik a kivitelezést.

– Mikor lesz kész az egész?

– A minőségjavító program befejezése, a műszaki létesítmények elkészítése nagy valószínűséggel 2013 nyarára várható. Akkorra kerül próbaüzembe. Ez a műszaki létesítmény annyit jelent, hogy két új kutat kell fúrni, bővíteni a vízbázist. Másrészt távvezetékeket kell építenünk Magyartésre, Kaján-újfalura és Lapistóra, mivel az egységes víztisztító mű Berekháton lesz.

– A másik ilyen nagy feladat a szennyvíztisztító telep kiépítése…

– Az eddig kiírt KEOP pályázatok nem kedveztek a városnak. Reménykedem, hogy a mostani már nem tartalmaz olyan szigorú kitételeket, bízom abban, hogy tavasszal be tudjuk adni a pályázatot, ami többfordulós lesz. Emellett a műszaki tervezést folyamatosan elkészítettük, az utolsó tervek is engedély alatt vannak, már olyan állapotban áll az egész, hogy már hiánypótlásokat is kaptunk, amelyek a második fordulóba kellenek.

– Mit jelent mindez a lakosságnak?

Kocsis László– Mind a kettő meghatározó terhet ró egyrészt az államra, az állami támogatás miatt, és a városra, mert hiszen az önrész biztosítása már nem olyan módon történik, mint a csatornaépítésnél, ahol a lakosság hozzájárul. Itt a város nem kéri a lakosság közvetlen hozzájárulását, viszont, amikor majd tisztítóba vesszük ezeket az eszközöket, akkor bizony a működtetés költsége meg fog látszani a vízdíjban. Már a legutóbbi díjemelés is lényegében előkészíti a helyzetet, bár az még nem amiatt történt, hanem mert január 1-jével beleestünk egy olyan szennyvíz-bírságolási kategóriába, amelyik jelentős terhet ró a díjtételre. A munkálatok 2012-ben fognak lényegében megvalósulni. A befejezési határidőt 2013 végére gondolom. A rá következő évben már teljes kapacitással tudunk indulni.

– Úgy tudjuk, hogy a szolgáltatási területükön a vízszolgáltatás jól működik, ellenben a szennyvízelvezetésnél vannak problémák…

– A szennyvízelvezetésnél meghatározó a tevékenységünkben az, hogy a töméntelen sok csatornabekötés következtében a szennyvízbebocsátás jelentősen megnő. Erre számítottunk is. Ugyanakkor nagyon sokan úgy érzik, hogy az a víztömeg, ami az utóbbi két-három hónap alatt a nyakába zúdult, annak egyenes útja az az elvezető rendszer, ami a kommunális szennyvíz elvezetésére épült ki. Nem így van! Az a víz, ami esővízként leesik, nagy terhet ró a szennyvízelvezetésre. Egyrészt a hálózatot lehetetlenítené el és a szennyvíztelepünket tenné tönkre, mert túlterhelést okozna. A mi hálózat- és tisztítórendszerünk nem alkalmas arra, hogy az esővizet elvezesse. Tehát itt önmérséklésre kérjük a lakosságot, hiszen nekik is károkat okozhat.

– Végezetül beszéljünk a társulatról, arról a bizonyos havi ezer forintról, ahogyan mindenki ismeri.

– Sokaknál már lejárt a befizetnivaló, amint erről az OTP értesít bennünket, akkor arról mi értesítést küldünk a lakosoknak, igaz, hónapos késéssel. Tehát nem baj, ha mindenki figyeli, az sem baj, ha betelefonál hozzánk és megkérdezi a társulat elnökét, hogy mennyi befizetnivalója van még. Mert egyedi megbízás alapján a bank átutalja a pénzt, de az OTP nem fogja azt nézni, lejárt-e már. Javaslom, hogy aki átutalással bír, az nézzen utána, hol tart már. Tavasszal közel 5 ezer ilyen szerződés fog lejárni, sokan kis lemaradásban vannak a befizetésükkel, a hátralékos felszólítót kézbe fogják kapni, kérem, figyeljen rá, hiszen már nagyon a végén vagyunk a szerződéseknek. Amennyiben a határidőn belül nem teljesíti a befizetést, akkor elveszíthetjük az állami támogatást, és az senkinek sem jó. A hátralékosok esetében a jegyző adó módjára behajttathatja az összeget. Aki túlfizette magát, az a lakos a nyár folyamán visszakapja a pénzét.

Lovas József