2011. január 21.

Felbukkant a H1N1

Csongrádi betegnél már volt pozitív minta

A figyelőszolgálat legfrissebb adatai szerint Csongrád megyében, ha nem is nagymértékű, de biztos emelkedés tapasztalatható az influenzás betegek számát illetően. A növekedés Szentes környékén azt jelenti, hogy 28 olyan betegről szerzett az ÁNTSZ tudomást, akit a figyelőszolgálatba bevont háziorvosok influenzaszerű tünetekkel lejelentettek. Kedden egy csongrádi betegről beigazolódott a H1N1 fertőzöttség – tájékoztatta lapunkat dr. Tombácz Zsuzsanna.

Az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályvezetője elmondta, hogy a 28 fő nem sok, de annak tükrében igen, hogy csak az orvosok 20 százaléka kapcsolódott be a figyelőszolgálatba, tehát ötödük jelenti a gyanút, ha az influenza esetdefinícióját kimerítő magas lázzal, végtagfájdalommal, köhögéssel, rossz közérzettel, illetve fejfájásos panaszokkal fordulnak hozzá a betegek.

Dr. Tombácz Zsuzsanna – aki 2-3 héten belül közepes aktivitású járványra számít a megyében – elmondta: a budapesti eredmény alapján igazolódott, hogy a csongrádi férfi megbetegedését H1N1 influenza "A" vírus okozta.

Az osztályvezetőtől azt is megtudtuk, hogy tavaly a H1N1 vírus térségünkben elnyomta a szezonális influenzát, melyből egyetlen esetet sem tudtak kimutatni, azonban mindkét vírus ugyanazokat a tüneteket okozza.

Orvosként még most sem tartja későnek a védőoltás felvételét. Különösen javasolja azok számára, akik diabéteszesek, krónikus vagy anyagcsere betegségben szenvednek, magas vérnyomással küzdenek, szív-, keringési problémájuk van, illetve a várandós kismamáknak és az egészségügyi dolgozóknak, akik térítésmentesen vehetik fel a védőoltást.

Csongrád megyében az utolsó, január 10-i adat szerint 54 ezer ingyenes oltóanyag került a háziorvosokhoz, a vakcináknak azonban csupán megközelítőleg 60 százaléka fogyott el. – Még most – mikor emelkedő fertőzöttséget tapasztalunk – sem késő felvenni a védőoltást, melynél 10 nap, két hét mire kialakul a védőhatás, tehát ellenanyagszint termelődik – hívja fel a figyelmet dr. Tombácz Zsuzsanna.