A régi iratok különös illata

A katedra helyett a levéltárat választotta

Labádi Lajos 1977. július 1-jével lépett a Csongrád Megyei Levéltár szolgálatába, azon belül is a szentesi levéltárba. Végigjárta a "szamárlétrát", volt segédlevéltáros, levéltáros, majd főlevéltáros, '95-től pedig igazgatónak nevezték ki. A tanári diploma mellett okleveles levéltári vizsgát tett az ELTE-n. A pályaválasztásról a következőket mondja:

- Magyar-történelem szakos hallgatóként, a második évfolyamtól jártuk az iskolákat, magunk is tartottunk órát. Negyedévesen már egy egész hónapot töltöttem idehaza, az akkori Erzsébet téri iskolában. Úgy éreztem, szakvezetőink nagyon mereven kezelik a tantervet. Attól nem lehetett eltérni. Ezt nem nagyon tudtam elviselni. Inkább előadtam az órán, minthogy a gyerekekkel foglalkoztam volna. Úgy éreztem, nem nekem való a pedagógus pálya.

- A levéltárat választotta.

- Szerencsém volt, abban az időben férfi munkaerőt kerestek a helyi intézménybe. Oda már főiskolai hallgatóként is sokszor bejártam kutatni, így kapóra jött a dolog. A régi iratok különös illata megragadott. Már-már otthonosan forogtam ott, mint kutató. Üzentek, kérdezték, nem volna-e kedvem náluk dolgozni. Igent mondtam, itt ragadtam, és nem bántam meg. Elsősorban a történelem szeretete volt az, ami vonzott, a régi, helytörténeti iratokból, mint egy kincsesbányából, úgy bontakozott ki előttem a levéltár.

Sokan úgy gondolják, hogy ez a munka poros iratok pakolásából áll.

- Ugyanakkor sokan azt is tudják, hogy ez nem egészen fedi a valóságot. Szentesen az 1700-as évek elejétől találunk iratokat, ezek biztonságos megőrzése, kutathatóvá tétele, az iratok rendezése, kutatási segédletek készítése a feladatunk. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a közművelődési munkára, ismeretterjesztésre, a helytörténeti dokumentumok kiállításának rendezésére. Minden évben 5 kiállításunk van, nagy sikerrel. Azután mi magunk is kutatunk, írunk, Szentes történetéből eddig is sok könyvet jelentettünk meg. Bibliográfiám most valahol a 800 tétel körül tart. Saját és társszerzőkkel írt könyvek, különböző írások adják ezt a számot. A Szentesi Életben elég régóta rendszeresen publikálok.

- Mégis hogyan jellemezné a levéltári munkát?

- Íróasztal mellett végzett, nagy türelmet igénylő úgymond pepecselő munka. De annak, aki a történelem iránt érdeklődik, izgalmas feladat. Ezeket, ha nagy nyilvánosság elé akarjuk tárni, először formába kell önteni. Ezt több, mint 33 éve csinálom. Jó kedvvel, mivel szeretem a szakmámat.

- Tavaly novemberben főtanácsosi címet kapott, decemberben pedig Csongrád Megyéért Emlékéremmel tüntették ki. Mindez munkája elismerésének is szól.

- Természetesen, hiszen a díjat hivatásszerűen jól dolgozó, példamutató, a megye jó hírét keltő embernek adják. Szakmai elhívatottságáért, szorgalmáért, a helytörténeti kutatásban elért eredményekért. Többségében nyugdíj előtt álló szakemberek kapták. Meglepetés volt a számomra, jóleső meglepetés.

- Akkor hát az Ön esetében is a nyugdíjba vonulásról beszélhetünk?

- Elmúltam 58 éves, ilyenkor már azon agyal az ember, hogyan adja tovább azt a hatalmas ismeretanyagot, amit felhalmozott. A feldolgozott helytörténeti ismereteket. Továbbviszik-e azt a munkát, amit mi elkezdtünk? Úgy érzem, nekünk a feladatunk az is, hogy az utánpótlást kineveljük. Olyan szakembereket hagyjunk magunk után, akik ugyanolyan színvonalon, jó kedvvel tudják végezni a munkát, mint ahogyan azt a szentesi lakosok már megszokhatták tőlünk.

- Mégis, hogyan tovább?

- Munkáltatónk többünknek fölajánlotta a prémium évek programba való belépést, ami azt jelenti, hogy továbbra is dolgozhatunk, kedvezményes munkaidővel. Én is vállaltam. Mostantól ritkábban fognak látni a hivatalban. A törvény szerint heti 12 órát kell bent töltenem. De továbbra is segíteni fogom a levéltári munkát, kicsit szabadulva a hivatali munkától, több időm marad a helytörténeti kutatásokra, feltárásokra, újabb kiadványok elkészítésére.

Lovas József