2010. december 23.

Ismét egy "trükkös lopás"

Ismeretlen elkövetők hatoltak be egy Zrínyi utcai lakóházba december 13-án, ahonnan 180 ezer forintot vittek magukkal. A tettesek 12 és 21 óra között követték el a bűncselekményt, az idő alatt, amíg a házigazdák nem tartózkodtak otthon.

Pénztárca és egy Nokia telefon tűnt el az ATIKÖVIZIG szentesi irodájából, összesen 55 ezer forint értékben. A tetteseket, akik ügyfélként mentek be a kirendeltségre, már azonosították.

Üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárás egy fiatalkorú ellen, aki pénztárcát, benne 8500 forintot lopott egy szegvári sörözőben. Már nem ez volt az első ilyen bűncselekménye.

Üzemanyagot loptak a Vecseri utcában, egy az udvarban parkoló gépkocsiból. A tolvajok 40 liter gázolajat szippantottak ki a tartályból.

A Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak adták ki magukat csalók december 12-én délután, így jutottak be egy Rákóczi Ferenc utcai ház előszobájába. A házigazda figyelmét elterelve 406 ezer forintot vittek el a helyszínről.

A Tesco parkolóban, a bevásárlókocsiban felejtette övtáskáját egy csongrádi férfi. Miután ezt észrevette, viszszasietett a parkolóba, de a táska már eltűnt. A tolvaj szemüveget, vásárlási utalványokat, bankkártyát és 400 ezer forintot szerzett magának.

Egy szórakozóhelyen alakult ki szóváltás, majd verekedés két vendég között. Egyiküknek elmozdultak a fogai és eltört az arccsontja is. A rendőrség súlyos testi sértés miatt folytat vizsgálatot.

Az optikai gerinchálózat kábelét vágták el ismeretlenek a 45-ös főút mellett, ám mégsem vitték magukkal, mert rájöhettek, hogy nem tudják hasznosítani a vezetéket. A kár viszont akár az egymillió forintot is elérheti.

DÉMÁSZ-dolgozónak adta ki magát és jutott be egy idős hölgy házába csaló a Szeder utcában. A szokásos indokkal csengetett be, vagyis, hogy pénzt hozott. 80 ezer forintot lopott el a nénitől.

Táplálék-kiegészítőket lopott egy fiatalember a Tesco-ból. A terméken lévő áruvédelmi címkét leszedte a dobozról, így dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárás ellene.

Az Akácfa utcából egy 3 méteres fenyőt loptak el.

Pirotechnikai eszközöknek minősülő tűzijátékokat szilveszterkor is lehet használni, de csak a szabályok betartásával. A legfontosabb, hogy ezeket a tűzijátékokat csak december 31-én 18 óra és január 1-jén hajnali 6 óra között lehet felhasználni. A petárdák használata tilos!

H. V.