A régi családoknak erős bástyái voltak

A család a legfontosabb ebben a zavaros, néha szomorú világban, ezzel a megállapítással kezdte és egyben mottóként előrevetítette előadása témáját Prof. Dr. Andrásfalvy Bertalan (képünkön). A néprajzkutató egyetemi tanár a megyeháza dísztermében a Szentesi Keresztény Pedagógus Társaság vendégeként népes hallgatóság előtt beszélt a családról és közösségről. Mint kiderült, a magyar néphagyományban korunk sok problémájára találni megoldást.

Az ember közösségre van teremtve, s a közösségben legfontosabb a család, mondta a professzor. Amikor két ember szövetségével elindul egy új család, ki vannak téve az élet viharainak. Hogyan oldották meg a problémákat a régiek? Mindenki arra készül, már a család melegében is, hogy egyszer majd önálló famíliát alapít, amit a néphagyomány igyekezett be is biztosítani. A magyar nyelvterületen szokás volt, hogy a 14-15 éves kislányok, még mielőtt az ismerkedés, a mulatságok korába lépnének, már elkezdték keresni a támaszokat leendő családjuk számára. Mátkát választottak maguknak egy hasonló korú lány személyében, akivel attól kezdve magázták egymást. Amikor valamelyiküknek gyereke született, a másik lett a komaasszonya, s egy hétig mindenben ellátta a gyerekágynál a fiatal anyát, ily módon ez a férj utáni legfontosabb kapcsolat volt, fogalmazott Andrásfalvy.

A professzor úgy tapasztalta, a néphagyomány tételei, amiket a rövidtávon, mindent haszonnal mérő mai társadalom kidobott a léghajóból, mint fölösleges terhet, a tudomány idővel visszahozza. Amikor felidézzük a múltat, egy-egy szükséglet fedezésének régi módját keressük, s az előadó meg is magyarázta, mire gondol. A néprajzban úgy határozzák meg a kultúrát, mint szükségletek kielégítésének módját, eszközét. Az a nép, amely nem tudja kielégíteni a szükségleteit, elpusztul, jelentette ki Andrásfalvy Bertalan. Márpedig a magyar az egyik legbetegebb nép Európában, s élen járunk az erőszakos halálesetekben és öngyilkosságokban is. Ennek oka: gyengék az emberi kapcsolataink, gyenge az a kapcsolatrendszer, amelyre rábízhatjuk magunkat, s ebből következik, hogy a szorongó ember ki van szolgáltatva a betegségeknek. Magyarországon áltagosan minden második házasság felbomlik, ennek kapcsán a professzor ismét visszautalt a régi családokra, melyeknek erős bástyái voltak. Farsangkor az egy korosztályhoz tartozók felkeresték azokat a családokat, ahol nem élnek jól egymással, s ott macskazenét adtak. Ezzel mintegy megcsúfolták azt, aki nem tud a párjával kijönni. Régen kinyilvánította a közösség, hogy nem magánügy az, hogyan él valaki a feleségével. Hiszen az egész társadalom kerül veszélybe, ha nincsenek jól működő családok. Ma nagy a kivándorlási kedv az országból, a régi időkben ezt a veszélyt a nagycsaládok oldották meg: a házasodó férfi nem lépett ki a családból, a menyasszonyát hozta oda, s előfordult, hogy 3-4 generáció élt együtt.

A párválasztásról is szólt az előadó. A régi családok gondoskodtak arról, hogy a fiatalok ne csak bálban ismerjék meg egymást, hanem a fiúk bizonyos napokon elmentek a fonóba, ahol láthatták a lányokat munka közben, énekelni, játékban, s ha mulatsággal ért véget a munka, táncolni is. A táncban pedig nem lehet hazudni, abban nyilvánul meg a jellem legjobban, mondta Berzsenyi szavaival a professzor. A házasságot hosszú, évekig tartó ismerkedés előzte meg. A szülők olykor beleszóltak a házasságba, de előfordulhatott, hogy ők jobban tudták, ki kihez illik. Mindenesetre, ha ez nem egyezett a fiatalok akaratával, a többiek melléjük álltak, erre is voltak különleges alkalmak. Például a szőlőőrzés, amikor a lányok kirikoltják, világnak kiáltják, ki kinek a szerelme, ez ellen pedig nehéz valamit tenni. Karácsonykor a betlehemesek mellett a regölők is jártak házakhoz, s jókívánságokat énekeltek, hozzáfűzve a fiatalokra vonatkozó kívánságot is. Ez is azt mutatja, hogy a szerelemben való állásfoglalás beépült a népszokásokba. Gondoljunk csak bele, ma ez hallatlan szemtelenségnek, a magánéletbe való durva beavatkozásnak számítana, ismerte el a professzor, azonban emlékeztetett arra is: az embereknek régen kötelességük volt egymásra vigyázni.

D. J.