2010. december 23.

Változások a tömegközlekedésben

Drágulnak a jegy- és bérletárak

A korábbi évekhez hasonlóan, a MÁV-menetrenddel egy időben december 12-én lépett életbe és jövő év december 10-ig lesz érvényben a Csongrád megyei új 2010–2011-es Hivatalos Volán Autóbusz Menetrendkönyv. Szentesre és térségére vonatkozóan csupán technikai jellegű módosítások történtek a Tisza Volán Zrt. szentesi kirendeltség vezetőjének tájékoztatása szerint. A helyközi és távolsági buszok esetében egyelőre nem várható tarifaemelés. A képviselő-testület döntése értelmében január 1-jétől növekednek a helyi autóbusz-közlekedés jegy- és bérletárai. Karácsony és újév között járatleállításokra is számítani kell.

Mészáros Zoltán elmondta: a jelenlegi módosulás Szentesre és térségére vonatkozóan csak 5-10 perces időbeli elmozdulást jelent. A távolsági közlekedésben 2010-ben nagyléptékű módosulást jelentett a Budapestre közlekedő járatok feltöltése, ami azt jelenti, hogy óránként lehetett autóbusszal eljutni a fővárosba. A távolsági- és helyközi közlekedés viteldíjairól a szakminisztérium dönt.

– A helyi közlekedésben növekednek a jegy- és bérletárak. A képviselő-testület, 6,6 százalékos áremelkedés mellett döntött. A határozat értelmében 10 forintos menetjegy és 200 forint körüli dolgozóbérlet, illetve 70 forintos tanulóbérlet-ár emelkedésre számíthatnak a lakosok. A biztosítás mértéke a bérletekben továbbra is 5 forint maradt. Január 1-jétől 170 forintot kell fizetni, ha autóbuszon vásárlunk menetjegyet, elővételben 150 forintot. Az összvonalas havi bérlet biztosítási díjjal együtt 3450 forintba, a tanuló-nyugdíjas bérlet 1050 forintba kerül. A félhavi, azaz az adott hónap 16. napjától érvényes bérlet ára 2300 forintra módosul – tájékoztatta lapunkat Mészáros Zoltán.

A tavalyi évhez hasonlóan december 27. és 31. között hétvégi munkarend, szabadnap szerint közlekednek a helyi járatos autóbuszok. December 24-re és 31-re járatleállításokat tervez a társaság 16 óra után. A Drahos utcától 16 óra 5 perckor, Hékédről 15 óra 25 perckor indul az utolsó busz, míg a központi buszpályaudvarról 15 óra 35 perckor. A 9-es vonalon nem közlekedik járat, mert az főként tanulókat szállít a Berekből a városközpontba, és onnan a Dósai Molnár utcáig. A 2-es járatot pedig a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonnal való egyeztetés alapján közlekedtetik a két ünnep között.

A helyi járatok számában sem várható változás, és valószínűleg létszámleépítésre sem kerül sor. Szentesen 55 sofőr és 12 kisegítő szellemi és fizikai foglalkoztatott dolgozik. Nincs jövőre nyugdíjba vonuló kollégájuk. Idén a helyi járat átalakítása miatt estek ki sofőrök a közlekedésből, de munkájukat nem veszítették el. Azokban az időszakokban, amikor több autóbuszvezetőre volt szükség, akkor nyugdíjasokat foglalkoztattak.

– Ezekre az időszakokra nem érdemes főállású munkatársat felvenni, mert néhány hónap múlva meg kellene köszönni munkáját. Célszerűbb az egykori aktív, ma már nyugdíjas kollégáinkat bekapcsolni a munkába – hangsúlyozta a kirendeltség vezetője, aki elmondta, hogy a Tisza Volán Zrt.-nél új járművek beszerzésére nem került sor idén, inkább az autóbuszok felújítására helyezték a hangsúlyt. A járműpark esetében azonban folyamatos a vizsgáztatás, szemléztetés és a felújítás.

Cseh-Lakos