2010. november 5.

Mesterfokon műveli a fazekasságot

Kádár BarbaraKevés olyan, a helyi szellemi kulturális örökség részét képező kézműves-tevékenység létezik a Dél-Alföldön, amelynek az elmúlt években két képviselője is állami kitüntetésben részesült volna. A mester, Bese László 2008-ban kapta meg a Népművészet Mestere címet, tanítványa, Kádár Barbara pedig az idei esztendőben október 22-én Budapesten, a Néprajzi Múzeumban vehette át a Népművészet Ifjú Mestere díjat.

Az 1961-ben alapított állami kitüntetés azoknak a fiatal (15–35 éves) alkotó- és előadóművészeknek adományozható, akik az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő teljesítményt értek el.

Kádár Barbara 1975. február 18-án született Szentesen. Általános és középiskolai tanulmányait követően 1995-től 1999-ig a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolára járt, majd a Békés Megyei Művelődési Központ Kézműves Szakiskolájában fazekas-szakmunkás (2003–2005) és fazekas-oktató (2005–2007) képesítést szerzett.

1993-ban találkozott először az agyaggal Bese László műhelyében. Mindig vonzotta és foglalkoztatta az alkotás, mivel a művészetek iránti érdeklődés náluk családi örökség. Bese László lépésről-lépésre adta át neki tudását és szakmaszeretetét, ugyanakkor megtanította az agyag tiszteletére is. Főiskolás évei alatt sem szakadt meg kapcsolata a fazekassággal, hiszen folyamatosan képezte magát, sőt a gyerekek oktatásába is bekapcsolódott. A diploma megszerzését követően biztos volt abban, hogy a tanítás mellett az agyagművesség lesz a másik hivatása. A mázas edények gyártásával és a használati tárgyak formavilágával Hugyecz László ismertette meg. Ikertestvérével, Kádár Virággal együtt Bese László legfiatalabb tanítványai közé tartoztak, akiket mesterükhöz bensőséges kapcsolat fűzött. Rendszeresen együtt égették az edényeket, sok időt töltöttek a Szentesi Helyőrségi Klubban. A szentesi fazekasok közül Kádár Barbara folytatja leginkább a Bese Lászlótól elsajátított formai és díszítésbeli megoldásokat, míg a többi kézműves eltérő stílust igyekezett kialakítani az évtizedek folyamán. Mesteréhez hasonlóan ő sem csiszolja teljes mértékben az edények felületét, ezért lehetősége nyílik a díszítésre, ami különböző virágminták kialakítását jelenti a gyakorlatban.

Bese László sajnos nem érhette meg azt, hogy tanítványa megkapja a fiatal népi alkotóművészek számára adományozható legnagyobb elismerést, ami a díjazottra a jövőben különféle terheket is ró, hiszen tovább kell éltetnie a szentesi feketekerámia örökségét. Ez egyfelől a kézműveság gyakorlását, fejlesztését, másfelől viszont átadását jelenti, amelyhez kellő szakmai hátteret biztosíthat a kitüntetés.

Mód László