A gyerekek elfogadták Peti bácsit

A zenére minden gyerek "vevő" a csoportbanNem mondunk újat, ha azt állítjuk, a pedagógusszakma erőteljesen elnőiesedett. Középiskolai tanárként kissé nagyobb számban találunk férfiakat a pályán, az általános iskolák katedráit már talán jóval kevesebben koptatják. Az pedig, hogy valaki férfi létére óvodapedagógus legyen, még a fehér hollónál is ritkább. Városunkban biztosan nem volt még arra példa, amire a Szent Anna utcai oviban: a kicsik egy óvóbácsit rajonganak körül.

A szigorú szegedi piarista gimnázium után nagy váltás volt egyetlen fiatalemberként az óvodapedagógiai képzésre járni, meséli Köröndi Péter.

– Már sokszor gondolkoztam azon, mit mondjak, ha megkérdezik, miért ezt a pályát választottam. Ha mindenképpen kell egy jó válasz, akkor azt mondanám, érdekelt a gyerekek világa. A diploma megszerzése után is olyan nyári munkát kerestem, ahol közöttük lehetek: egy amerikai táborban dolgoztam. Természetesen előny volt a végzettségem, a konyhai munka mellett a táborozókra is vigyáztam – folytatta. – Nemrég tértem haza és megtudtam, hogy üresedés van az egyik oviban. Amikor bekopogtam a Szent Anna utcai intézménybe és mondtam, hogy munka ügyben jöttem, szerintem először nem gondolták, hogy az óvodapedagógusi állásra célzok. Nagyon örülök, hogy elnyertem a bizalmukat, szeretek itt lenni, a kollégák mindenben segítenek.

"Peti bácsi" csoportjába 4-5 évesek járnak. A fiatal pedagógus úgy érzi, a kicsik elfogadták őt, tisztelik. Az első nap is jól sikerült, könnyen kapcsolatot teremtett az óvodásokkal. Elmesélte, milyen jól szórakozott azokon az őszinte véleményeken, amiket a távozása után mondtak a gyerekek a kolléganőjének. Volt, amelyik kislány remek fiúnak, egy másik jóképűnek jellemezte, az egyikük úgy írta le az első találkozást, hogy "itt volt az óvóbácsi és egyből belém szeretett".

– Mindent megérnek ezek az élmények. Emellett természetesen néha nehéz, szellemileg nagyon fárasztó. Még a főiskolán, az első gyakorlati napom után úgy éreztem magam, mint Arnold Schwarzenegger az Ovizsaruban: elaludtam a buszon, mintha "kiütöttek" volna – emlékezett vissza Péter. – Úgy vettem észre, a szülők örömmel veszik, hogy egy férfi is van az oviban. A korombeli srácok nagyon furcsán szoktak rám nézni, ha elmondom, milyen munkát végzek, egyáltalán nem tudják a dolgot hova tenni. Más ismerőseim viszont, amikor a gyerekekkel történt eseteket mesélem nekik, szinte irigyelik, hogy ők nem ezt a pályát választották. Nemrég tanultam meg gitározni, ezt is azért tartottam fontosnak, hogy érdekesebb foglalkozásokat tarthassak. Szeretnék még drámapedagógiát és bábszínészetet tanulni, valamint külföldön dolgozni egy ideig, hogy minél több tapasztalatot és ismeretet gyűjthessek. Azt hiszem, ahhoz, hogy sokat adhassak, sokat kell tanulni.

Kép és szöveg:
Králik Emese