"A ló sem igazi ló, ha nincs a megfelelő helyen. Hát akkor mit mondjak én?" –sóhajt fel Surda a Forró szél című filmsorozat főhőse a sakktáblára meredve. Bizonyára sok emberben felmerül a gondolat, hogy nincs a megfelelő helyen. Lehet, hogy nem azt a munkát csinálja, vagy nem abban a városban, közösségben, házban él, amit megálmodott magának, vagy csak nem találja helyét a világban. Több évig, esetleg évtizedig egyszerű munkát végez, mindent belead, megismerte szakmájának csínját-bínját, és egyszer csak azt érzi, hogy ez a munka már nem tud semmi újat, érdekeset nyújtani neki, váltani kellene. Egyszer csak rájön, hogy ő ennél többet szeretne. Vagy sajnos van egy harmadik lehetőség is, amikor nincs munkája, és egyszerűen dolgozni akar.
Amikor 14 vagy 18 évesen az ember pályaválasztás előtt áll, sokszor élettapasztalat híján csupán a környezeti hatások, szülői vágyak, baráti tanácsok, reklámok, tv-műsorok sugallata alapján választ magának szakmát, hivatást. Elvégzi az iskolát, jó esetben dolgozni kezd, és vagy rájön arra, hogy gyermekként jól döntött, vagy, hogy nem ilyen lovat akart. Az ember azonban nagyrészt maga irányítja az életét. Saját magának kell eldöntenie, hogy mit akar kezdeni magával, az életével. Ha ezzel tisztában van, akkor fel tudja építeni a jövőjét. Mai világunkban új fogalom ásta be magát a köztudatba: az élethosszig tartó tanulás. A világ körülöttünk olyan gyorsan változik, hogy aki nem tart lépést vele, az esélytelen. Az élet egyszerűen elrohan mellette. Az élethosszig tartó tanulás mind az egyén, mind a társadalom szempontjából rendkívül fontos. Az egyénnek a boldogulást, a sikert, az önmegvalósítást, jobb életszínvonalat jelentheti, a társadalomnak kiművelt emberfőket, akik előbbre viszik a világot, hazájukat.
Az ember, még ha gyermekkorában a könnyebb utat is választotta, nem tanult, és esetleg ma futószalag mellett minimálbérért robotol, rájöhet arra, hogy lehet neki jobb is. És innen kezdve csak rajta múlik, hogy sorsáért tesz-e valamit. Az élet egyszeri és megismételhetetlen. Hogy ezt a néhány évtizedet miként töltjük el, nagyrészt rajtunk múlik.
Piacgazdaságunkban se szeri, se száma a szakmákat oktató tanfolyamoknak, ahol mindenki megtalálja az érdeklődéséhez, személyiségéhez, pénztárcájához illőt, ha váltani akar, vagy egyszerűen több lábon akar állni. És akkor a felsőoktatás szinte korlátlan lehetőségeiről ne is beszéljünk. Ebben a kisvárosban, mint Szentes, illetve a környékén is ki lehet aknázni ezeket, hogy második-harmadik szakmánk, érett-ségink, diplománk legyen, vagy csak tájékozottak legyünk a világ dolgairól.
Egy 55 éves ismerősöm takarítónőként dolgozik, de mellette OKJ-s tanfolyamra jár, egy év múlva szakmája lesz, ráadásul úgy, hogy csak a néhány ezer forintos tankönyvet és a vizsgadíjat kell kifizetnie. Városunkban és környékén több középiskola indított esti tagozatos gimnáziumot, szakközépiskolát, ezekben is csak néhány ezer forint a tandíj. A városi könyvtárba néhány száz forintért be lehet iratkozni.
Ezek a dolgok nem kerülnek sok pénzbe, egy kis idő ráfordításával, és szorgalommal sokat tehetünk a jövőnkért. És, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, ha nem is akarunk új szakmát művelni, akkor is miért ne szélesíthetnénk a látókörünket, ismereteinket.
Egy letűnt rendszer ideológusa sok évtizeddel ezelőtt azt mondta: "Tanulni, tanulni, tanulni". Ha sok minden másban nem, legalább ebben mennyire igaza volt.
Kovács Károly