Régész-múzeumigazgató, küldetéssel
Előrehozott nyugdíjba készül dr. Szabó János József, aki 1999-től 2006-ig vezette a Koszta József Múzeumot, s az utóbbi években középkoros régészként munkálkodott ezekben a berkekben. Az egri Dobó-vármúzeumból érkezett kutató úgy véli, a szentesiek számára két dolgot mindenképpen szükséges megmagyaráznia: hogy miért is hagyta ott azt a szép történelmi várost, és miért mondott le hirtelen itteni igazgatói posztjáról. Az eleve elrendelés, a küldetés visszatérő momentum az életében.
Alföldi gyerek, Battonyán született, s szegedi egyetemistaként járt városunkban először, s büszkén említi, akkor még találkozhatott Csalog Józseffel, a hírneves "Sarlós isten" feltárójával is. Az egyetemen német filológus-történészként végzett, és régészeti speciális képzésben részesült. Jó kapcsolatot ápolt dr. Vörös Gabriellával és Rózsa Gáborral, s az előbbi, már megyei múzeumigazgatóként, hívta ide az egri múzeum megyei igazgatóhelyettesét.
Az egész korábbi élete arra volt kihegyezve, hogy végrehajtsa, ami ennek a múzeumnak az életében fontos volt, valamiféle küldetést kellett teljesítenie, mondja. Egyik ilyen feladat volt a ligeti épületből átköltözni a volt megyeházára.
Lemondásának körülményeit így magyarázza: – Azt érzékeltem, hogy dr. Vörös Gabriella magatartása hirtelen megváltozott. Keserűen kellett tapasztalnom, hogy a megyeháza "belakása" kezdetén, azaz a 2006. március 15-i, rajtaütésszerű kiállítás-megnyitó előtt néhány héttel és az azt követő napokban a múzeumunk már nem kapta meg azt a törődést tőle, amit korábban. Az volt a benyomásom, hogy az új honfoglalásban (akkor még így éltem meg), játszott vezető szerepem itt ugyanúgy véget ért, mint az ószövetségi Mózesé, amikor népe élén elérte a Kánaán határát. Ez vezetett a lemondásomhoz. Hogy menynyire tévesen ítéltem meg munkáltatóm viselkedését, az csak a nyár közepén derült ki, amikor kurtán-furcsán elbocsátották. A felpörgetett fegyelmi eljárás hátrányos következményeit itt-ott még ma is viseli ez a patinás intézmény.
A volt igazgató kudarcként éli meg, hogy a mai napig nincs állandó tájékoztató tábla a bejáratnál a múzeumi nyitva tartásról és a kiállításokról, de a Koszta-teremnek a festőművész egyéniségét degradáló zöldje is ilyen kényes pont. Ez utóbbiról azt mondja, véletlen műve lehet, csak arra tud gondolni, hogy valaki elnézte a cikkszámot a festéknél. Ő akkor már nem volt a posztján, s nem akadt, aki a sarkára állhasson, hogy a leszállított festéket vigyék vissza. Mindenesetre bizakodik benne, hogy láthatja még más színben a Koszta-festményeknek helyet adó falakat.
Miután dr. Szabó János előbb említett "mózesi szerepe" véget ért, s mivel Izraelt is már Józsué hódította meg, eme bibliai párhuzammal hozakodik elő: a múzeum kapott egy nőnemű Józsuét dr. Béres Mária személyében. – Megélhetem azt, hogy ő felvirágoztatja a ligeti épületet is.
Vagyis azt a korábbi múzeumi épületet, amiért sokat lobbizott. Dr. Szabó János úgy fogalmaz, a szentesi múzeumnak is megvolt a maga "Trianonja", a '70-es évek közepén ugyanis elvesztette területének java részét a József Attila utcai épülettel. A megyeházi termek birtokbavétele mintegy ennek kárpótlásaként fogható fel.
A megyei önkormányzatok költségvetésének megnyirbálása után a szegedi múzeumban dolgozó, ugyancsak hatvanéves kollégáival együtt küldték el őt is. Olyan szempontból nem bánja, hadd jöjjenek a fiatalok. Arra született, hogy tehetséges, ifjú emberek "szekerét tolja" fogalmaz.
A vezetőként töltött hét évre úgy emlékszik vissza, hogy mindenki hozta a maga ötletét, a teremőröktől a szakmunkatársakig, így valósult meg kiállítások sorozata, és több múzeumi kiadvány. S az ötleteknek csak mintegy harmadát vallja magáénak dr. Szabó János. Az elsőként megjelentetett Koszta-kataló-gus éppúgy emlékezetes számára, mint a 2004-es butella kiállításhoz és pálinka-kon-ferenciához kapcsolódóan kiadott tudományos publikáció A Szentesi Múzeum Füzetei-sorozatban. Elbocsátása alkalmából munkatársai épp egy ilyen kerámiával lepték meg, mely különösen kedves számára. Butellája másfél évszázaddal ezelőtt minden tisztességes férfiembernek volt, a saját nevére kiállítva, mondja János. Amit ő kapott, a felirata szerint, nem csak az övé, hanem más kedves barátjáé is, s ez az útravaló igencsak megérintette. – Nekünk ilyen volt a viszonyunk egymáshoz: ami az enyém, a tiéd is, a múzeum érdekében – fogalmazza meg.
Szeretné két ásatását publikálni a múzeumi füzetekben: a fábiánsebestyéni középkori templomrom és a falurészlet, illetve a szentesi Schweidel utcában előkerült szarmata temetőben épen megmaradt, női sír feltárásának leközlése foglalkoztatja. Igyekszik hasznára lenni még a múzeumnak, de több civil szervezetben és a nagytemplomi református gyülekezetben is tevékenykedik, s az is nagyon megtisztelő számára, hogy azon az egyetemen adhat órákat, ahol végzett. Ezt is eleve elrendelésnek tartja.
Darók József