Hetek óta a híradások elején található a vörösiszap okozta tragédia. Anyagi javak pusztulása mellett a legmegrázóbb, hogy emberéleteket is követelt a kémiai szennyező folyam, melynek nyomán nem maradt sem növény, sem állat, még a talajfelszíni mikroorganizmusok sem menekülhettek meg. Vörös sivataggá fog válni a terület.
A bánatot még fokozta a szerencsétlenséget okozó üzem vezetőinek, tulajdonosainak első, meglehetősen közömbös dolgot, kis semmiségnek bemutató nyilatkozatai. Hűvös véleményüket hallva egy hosszú folyamat következményeit láthatjuk. Úgy is fogalmazhatnánk: érik a gyümölcs!
A rendszerváltozást követő vadkapitalizmus tükröződött vissza. Volt honnan meríteni, hisz éveken át azt hallottuk, talán szerettük is hallani, hisz többször visszaszavaztuk őket a hatalomba, hogy az államot vissza kell szorítani, a piac majd mindent megold, csak a verseny számít, a nyertes mindent visz. Ennek a liberálisnak tűnő eszmének a csíráit már az iskolákban és a médiában is hirdették: ne törődj mással, valósítsd meg önmagad, ne foglalkozz családalapítással, csak a magad jövőjét építgesd. Mindezekkel szemben állnak, Szent Istvántól kezdve, ezredéves szokásaink, törvényeink, melyek a bibliai erkölcs szabályain nyugodnak: együttérzés, támogatás, tisztelet, béke. Egy társadalom értékét – az én olvasatomban – az határozza meg, hogyan bánik a gyengékkel, bajba jutottakkal, elesettekkel. S a szociális háló a leggyengébbeket is megtartja-e?
Sólyom László köztársasági elnökünk éveket át beszélt az erkölcsi romlásról, melyet az akkori kormányok lesöpörtek az asztalról. Sajnos ugyanilyen "vörösiszap-tömeg" van az egészségügyben, oktatásban, szociális vonalon, közlekedésben. Az a kérdés, hol nincs.
Talán, ha a katasztrófát okozó üzem tulajdonosai azonnal felajánlottak volta egy-két milliárd forintot (lenne miből), fakóbb lett volna az iszap színe, s a földönfutókká vált családok azonnal láttak volna fényt az alagút végén. Ők s talán a Teremtés Ura másképp döntött.
A Devecser környéki tragédia megmutatta társadalmunk igazi erejét, az összefogást. Talán most jutottunk el egy újabb rendszerváltozáshoz. Döntenünk kell, hogy melyik társadalmi berendezkedést szeretnénk. Egy kevesek számára gyors meggazdagodást kínáló (hátha én is belekerülök) formát vagy egy jóval lassabban fejlődő, de mindenkit magával vivő rendszert. Választanunk kell, s az a baj, hogy a kettő között nincs átmenet, vagy az egyiket vagy a másikat, igen vagy nem, itt nincs tartózkodás! Bizakodom, hogy a többség a hagyományos erkölcsű utat választja, reménykedem…
Dr. Horváth György