2010. október 1.

Terepkerékpáros verseny

Képünk a tavalyi versenyen készültOktóber 9-én, szombaton rendezi meg a St. Jupát SE az 5. Varga-Bringa Amatőr Terepkerékpáros Versenyt. A rendezvény központja a tiszai strandon felállított rajt és cél, az útvonala a Tisza töltésén, a gát két oldalán, kijelölt pályán lesz.

A (szülői beleegyezéssel induló) 10–14 és a 15–18 évesek egykörös, 8 kilométeres távot teljesíthetnek. Az e fölötti korosztályok esetében nőknek szintén ekkora a teljesítendő táv, a férfiaknak 16 kilométeres pályát kell leküzdeniük. A kétkörös versengésben részt vevőknek fontos információ, hogy az első kör szintideje 30 perc, a második körre csak a szintidőn belül érkezőket engedik.

A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik és 14 óráig tart. 11.30-ig lesz lehetősége a versenyzőknek a helyszínen nevezni és a rajtszámokat átvenni. A szervezők déli rajtig biztosítják mindenki számára a pályabejárást és a technikai tájékoztatót. A végeredményt időmérés alapján, korcsoportonként, versenytávonként állapítják meg, az eredményhirdetésre előre láthatólag 13.30-kor kerül sor. A távot teljesítők emléklapot, az egyéni indulók korcsoportonkénti első három helyezettjei érmet és a verseny grafikájával ellátott pólót, az összesített 1–3. helyezettjei kupát kapnak. A nevezési díj a helyszínen 1000, előnevezéssel 500 forint. A versenyzők számára a fejvédő használata ajánlott, a közúti szakaszokon a KRESZ betartása kötelező.

A szervezők önkéntes segítők jelentkezését várják pályabírói, rendezvénybiztosítói és fotós feladatokra. Erre, valamint a versenyre jelentkezni lehet a 20/321-1693-as telefonszámon és jupat@jupat.hu e-mail címen. Minden további információ megtalálható a http://www.programok.jupat.hu/tartalom/tartalom.php?versenytipus=2 honlapon.

K. E.