A zene az élete

Nagy JánosKodály Zoltán mondta egyszer: hangszerhez a gazdagabbak jutnak, de hangja mindenkinek van, azt kötelesek az iskolák kiművelni. Nagy János hangjára a szegvári kántor figyelt fel. Hatodikos általános iskolás lehetett, a kórógy-szentgyörgyi kápolnában bíztatta, énekeljen a kórusban, tanította zongorázni.

Nem sokáig. Szentesen működött akkor egy zeneoktatói munkaközösség, járták a környező falvakat, így Szegváron is tanítottak. Ott folytatta a tanulást, kórista lett. Középiskolába a Horváth Mihály Gimnáziumba járt. Akkortájt alakult meg az Állami Zeneiskola, ott készült fel a szegedi konzervatóriumra. A megyeszékhely oktatási intézményében 1963-ban kapott zongora- és szolfézstanári diplomát. Több helyen nyílt állásajánlat, természetesen Szentest választotta. 1981-től 2002-ig a zeneiskola igazgatója, 62 évesen ment nyugdíjba.

– Kórusokkal később kezdtem el foglalkozni, Mindszenten, Szegváron – meséli. – Először az akkori Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolában vezettem kórust. Budapesten a Népművelési Intézetben elvégeztem a felsőfokú karnagyképzést. Aztán az orgona is vonzott, Virág Endre oktatott, majd a pesti konzervatóriumban a neves orgonaművésznél, Lehotka Gábornál tanultam.

1977-ben szerveztem a felnőtt kórust, a Bárdost, amit először a Szentes és Vidéke Áfész patronált, ma Bárdos Lajos Vegyes Kar a neve.

– Orgona, zongora, kórus. Ez mind a szívéhez nőtt. Mégis melyiket emelné ki közülük?

– Egyformán szeretem mindegyiket. Fő foglalkozásom a zongoratanítás volt, igazgatóként is többnyire azt tanítottam. Az iskolában a '80-as évek végén vezettük be az orgonát, akkorra már voltak növendék is. A Bárdost és később a Petőfi Sándor Általános Iskola ének-zenei kórusát vezettem, tanítottam is ott több órában. Mellette a Szent Anna-templom kórusát is vezényeltem. Az orgonamuzsikát szabadidőmben műveltem, az igazgatói állás, a kórusok mellett kevés idő jutott rá.

– Most is vannak órái, tanít.

– Gyakran adódnak olyan növendékek, akik a nyolcadik osztály elvégzése után nem mennek zeneművészeti iskolába, itt érettségiznek le, közben rájönnek, mégiscsak zenei pályára szeretnének menni. Őket készítem fel zeneelméletből, szolfézsból. Tíz körül van az óraszámom, ma már sokkal többet tudok úgymond a szakmával foglalkozni, gyakorolni is. Nem panaszkodhatom a fellépések számát illetően sem, tavasszal Sankt Augustinba hívtak meg orgonahangversenyre, aztán élnek a már korábban létrehozott zeneiskolai kapcsolatok különböző városokkal, iskolákkal külföldön és idehaza. Gyakran közreműködőként, de olykor szervezőként is részt veszek a rendezvényeken.

Munkáját a város is elismerte. Címzetes igazgatóvá nevezték ki, Szegvár és Szentes díszpolgárává választotta. Miniszteri kitüntetésben is részesült, a Magyar Köztársaság Érdemérem arany fokozatát kapta meg.

– Hetvenedik születésnapján nagyszerű hangversennyel köszöntötte a hallgatóságot, a hallgatóság köszöntötte önt. Milyen érzés volt?

– Csodálatos érzés volt, hogy így köszönthettük a református nagytemplom felújított orgonáját. Örülök annak, hogy megérhettem, hogy a nagyorgonát, amin '79 óta sok hangversenyt adtam, végre felújították. Már az is jó érzés volt, hogy a 60. születésnapomat orgonahangversennyel ünnepelhettem.

– Továbbra is dolgozik…

– Most a Szent Anna-templom orgonáján dolgozunk. Amíg egészségem engedi és lehetőségem lesz, ezt teszem. Nagy aktivitással szeretném még folytatni, hiszem, hogy a zene komoly érték, a kórusmuzsikának, az orgonamuzsikának, az értékes zenének terjesztése mindig is fontos volt a számomra. A város zenei élete ma is pezsgő, sokszínű. Komoly hangversenyek vannak. Sajnos csökkentek az énekórák. Kodály fontosnak tartotta a test és a lélek művelését. Úgy érzem, a zenei nevelés, általában a művészet oktatása az utóbbi időben háttérbe szorul az általános iskolákban. Ezt a művészeti iskolák nem pótolják. A gyerekkori zenei élmények nagyon fontosak, később érezzük a hiányát. Régebben nagyobb számban voltak énekórák, kórusok működtek az iskolákban. A lélek művelésére szükség lenne. Móricznak volt egy mondása, ami a művészetekre örök érvényű lehet: az irodalom tanít, nevel és gyönyörködtet. Az igazi értékes zenéhez nagy erkölcsi elhatározásra van szükség, hogy valaki azzal foglalkozzon. Ez az erkölcsi elhatározás, akarat, úgy tűnik, hiányzik a mai emberből. A zene lelki tartást ad, megnyugtat. Hozzáteszem: nemcsak a nagyvárosokban van szükség zenei életre.

Lovas József