2010. október 1.

Konzorcium a tehetségekért

Az iskolai tehetséggondozás feltételrendszerének fejlesztésére négy helybeli közép- és általános iskola közreműködésével alakult egy konzorcium, mely sikeresen pályázott uniós támogatásra. Ennek köszönhetően közel 20 milliót fordíthatnak pedagógus továbbképzésre, tanulmányi versenyek rendezésére.

A napokban a TÁMOP-3.4.3-08/2 projektindító rendezvényén bemutatkoztak az egyes intézmények, s a résztvevők ez alkalommal behatóbb ismereteket is szerezhettek a programról. A pályázat beadásának előzményeiről, szükségességéről Szólik Mónika projektvezetőt kérdeztük.

– 2009 júniusában jelent meg az uniós kiírás. Pályázni lehetett iskolai tehetséggondozásra, szakmai anyagok fejlesztésére, egyéni fejlesztési tervek készítésére, illetve tehetséggondozó verseny rendezésére – mondta a Boros Sámuel szakközépiskola pedagógusa. – Úgy gondolta az akkori vezetőség, egy intézménynek ez nagy falat, és szerettünk volna bevonni olyan társakat, akikkel együtt-működve szépen meg lehet valósítani. Konzorciumi tagként a Horváth Mihály Gimnázium, mint főpályázó, a Boros szakközépiskola, a Deák Ferenc általános iskola és Damjanich tagiskola, valamint a Koszta József általános iskola pályázott.

A pedagógusok továbbképzéseken fognak részt venni, amelynek során például megtanulják, hogyan kell fejleszteni egy gyerekek tudását kémiakísérletekhez, matematika versenyekhez, vagy hogyan fejleszthető a kézügyesség. A majd' 20 millió forintos támogatás kiterjed a Horváth Mihály-kistérségi tanulmányi verseny támogatására, illetve szakmai anyagra iskolánként mintegy 400 ezer forint fordítható. A négy iskolában 33 pedagógus segíti a tehetséges diákokat, és minimum 113 tanulót szeretnének aktivizálni.

A diákok száma biztosan több lesz Szólik Mónika szerint, hiszen, ha egy-egy tanuló mellé csatlakozni fog még 2-3 másik, akikkel ugyanúgy foglalkoznak egy szakköri délután keretében, őket is el lehet indítani kistérségi tanulmányi versenyen.

A konzorciumot alkotó négy intézmény nagy hagyományokkal rendelkezik a tehetséggondozás területén, de a továbblépéshez szükséges új képesítések megszerzése, új módszerek bevezetése. A projektnek köszönhetően fejlődhet a tehetséges tanulók felkutatása, fejlesztése, illetve erősödhet a város és a kistérség oktatási intézményeinek együttműködése.

(darók)