2010. szeptember 10.

IV. Szentesi Bor- és Pálinka Ünnep

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a nagy népszerűségnek örvendő Szentesi Bor és Pálinka Ünnepet. Az esemény a már megszokott időpontban, szeptember 17–19. közötti időpontban, három napon keresztül tart majd, és ez évben is számtalan érdekességgel várja majd az érdeklődőket.

A nyitónapon, pénteken este 6 órától látványos felvonulással kezdődik a rendezvény a Kossuth utcán, azt követően a Szent Vince Borrend lovagjai tartanak borlovagrendi avató ünnepséget. A bor és pálinka ünnep eseményei a szokott helyen, a Kossuth tér szökőkút felöli részében zajlanak majd. Már az első napon is színes lesz a program, amelyet egy rockabilly koncert, és a Horváth Zoltán és Ágoston Anita duó zár majd.

Szombaton egész nap a Térfesztiválé lesz a főszerep. A programban mindenki tovább kóstolhatja a gasztronómiai csodákat, a finom borokat és pálinkákat. Az estea Fuvi Band koncertjével ér véget.

Vasárnap – bár a borok és a pálinkák a felnőttek számára jelentenek örömet –, a délelőtti programok minden korosztály számára, főleg a gyermekeknek szólnak. A 10 órától kezdődő táncos műsort 11 órától egy rendkívüli érdekesség, az idomított ragadozó madár bemutató váltja fel, amikor testközelből lehet megtapasztalni, hogyan vadászik egy vándorsólyom, és hogyan repülnek a baglyok, vagy a keselyűk.

A rendezvény mindhárom napján kipróbálhatják a gyerekek és a felnőttek is a fantasztikus mozi szimulátort, amely felejthetetlen élményeket ígér mindenkinek. Idén sem marad el a vidám vetélkedő, amelyben a bort és pálinkát szerető emberek mérik össze tudásukat és erejüket. Eme finom nedűk terén is nagy lesz a kínálat, hiszen Csongrádtól Balatonon át Sopronig több borvidék pincészete látogat el Szentesre. A pálinkás cégek legkitűnőbbjei képviseltetik magukat, mint a Zsindelyes, az Árpád Pálinka, Szicsek, Gyulai Pálinka Manufaktúra és a Panyolai is.

A vendéglátás terén is lesznek meglepetések, hiszen igazi ínyencségnek számítanak majd a kemencében sült húsok, kolbászok, vagy a faszénen sült kenyérlángos. A rendezvény főszervezője, Bertók Róbert lapunknak elmondta, hogy a rendezvény ideje alatt lehet megvásárolni a rendkívül kedvezményes áron kínált, és korlátozott számban árusított belépőjegyeket az október 2-i 10. Nemzetközi Küzdősport Fesztiválra, amely idén "A VISSZATÉRÉS" elnevezést kapta. A gálán szorítóba lép több kiválóság mellett Kótai "Tornádó" Mihály is!

A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak az ingyenesen látogatható hagyományos szentesi rendezvényre.