Önkényuralmi közigazgatás

A szentesi önkormányzat változásai a múltban (VIII.)

Oroszi Miklós polgármesterA császári csapatok bevonulása után (1849. augusztus 2.) a város szabadságharc alatti közigazgatása megszűnt. A rendkívüli állapotra hivatkozva a népképviseleti alapon választott képviselő-testületet feloszlatták, a hivatalokat kinevezés útján töltötték be. A polgármesteri tisztségre 1849. augusztus 8-án Basa József egykori városi jegyzőt nevezték ki, ő azonban egy hónappal később a szentesi járás főszolgabírójává lépett elő. Utóda előbb Sréter Antal, majd szeptember végétől Kugler János cs. kir. postamester lett. A szolgálatukat önként felajánló császárhű egyének hiánya miatt a kinevezett új elöljáróság több mint felét olyanok alkották, akik a szabadságharc idején is hivatalt viseltek.

Az 1860-ban kibocsátott Októberi Diploma rövid időre megengedte a megyei és városi alkotmányos önkormányzati testületek helyreállítását. Szentes visszanyerte rendezett tanácsú jogállását, s hosszú kihagyás után ismét szabadon választhatta meg tisztviselőit és képviselő-testületét. Az általános tisztújításra 1861. január utolsó napjaiban került sor. A szavazati joggal rendelkező lakosok ? számuk az új összeírás eredményeként 2288 fő ? közvetlen módon választhatták meg a polgármestert és a főbb tisztségviselőket (főbíró, főkapitány, alkapitány, 8 tanácsnok). A polgármesteri széket Bálint László gazdálkodó nyerte el. A 120 fős képviselő-testület tagjait szintén közvetlenül választották oly módon, hogy a kiosztott szavazási ívekre minden szavazásra jogosult egyén tetszése szerint felírhatott 120 nevet a város polgárai közül. Vagyis a közvetlen választás minden korlátozás nélkül érvényesülhetett.

Bálint László váratlan halála miatt, 1861. június közepétől Oroszi Miklós tanácsnok, a tisztikar egyik legtevékenyebb és legtehetségesebb tagja foglalta el a polgármesteri széket. Hivatali működése nem volt hosszú életű. Október folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az önkormányzati testületek napjai meg vannak számlálva. Egymást érték az abszolutista kormányzati rendszerre emlékeztető utasítások, parancsok. Ezek zöme elsősorban a megyék és városok által eddig szabotált különböző adónemek behajtására irányult. Az 1861. november 5-re összehívott városi közgyűlés értesítést kapott arról, hogy az előző napon katonai erővel feloszlatták Csongrád Vármegye Bizottmányát, amelynek következtében a megyei tisztikar bejelentette lemondását. Ennek nyomán a szentesi tisztikar is – élén Oroszi polgármesterrel – kinyilatkoztatta visszalépési szándékát. Ebben hangsúlyozták, hogy lemondásuk erkölcsi kényszer következménye, mivel a tényleges hatalomtól jövő törvénytelen rendeleteknek esküszegés és a törvény elárulásának bűne nélkül nem tehetnek eleget. A képviselő-testület elismerte a lemondás indokoltságát, s maga is követte a tisztikar példáját.

Az elkövetkező években ismét kinevezett tisztviselők irányították a várost, élükön Kamocsay János polgármesterrel. A település vagyonjogi ügyeinek ellenőrzését az 1862-ben felállított Gazdasági Bizottmány látta el. Ez volt hivatva pótolni az alkotmányosan választott képviselő-testület hiányát. A tisztikar működését folyamatos botrányok kísérték, melyeknek következtében a közigazgatás menete akadozott. A mélypont 1865 nyarán következett be, amikor a felsőbb akarat megnyilvánulásaként – egy mondvacsinált népgyűlési határozatra hivatkozva – Szentest ismét megfosztották a rendezett tanácsú városi jogállásától. A városi szervezet helyébe községi szervezetet állítottak, visszahozva a szabadságharc előtti falusi "kupaktanács" rendszert. A város elsőfolyamodású bíráskodási jogköre megszűnt, a szaktisztviselői referenciákat felszámolták, a polgármesteri tisztség helyébe a főbírói tisztség lépett. A városi státus elvesztése általános tiltakozást váltott ki, de a régi jogállás visszaállítását csak az 1867. évi kiegyezés után sikerült elérni. A városi önkormányzat helyreállítása után megtartott tisztújításon, nagy többséggel ismét Oroszi Miklóst választották településünk polgármesterévé.

Labádi Lajos