2010. május 7.

Bemutatkozott a mezőny

Négyesfogat az egyik vizes akadálynálA legjobb fogathajtók mérték össze tudásukat és fogataik képességét a téli-tavaszi felkészülési időszak után idén először Fábiánsebestyénben. A Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. szervezésében megrendezett hétvégi Fábiánsebestyéni Lovanapokra az ország minden tájáról érkeztek versenyzők és nézők, hogy szemtanúi legyenek az elmúlt 27 év alatt egyre színvonalasabb vált nemzetközi sporteseménynek.

A fogathajtó szakbizottság elnökének, Mondok Józsefnek a véleménye szerint a mezőny összetételében a tavalyi szezonhoz képest nem történt gyökeres változás, bár néhány fiatal hajtó ezen a nemzetközi szintű pályán és profi versenyen mutatkozott be.

- A fábiánsebestyéni pályán pillanatnyilag bármilyen rendű, rangú és szintű fogathajtó versenyt le lehet bonyolítani - jelentette ki Finta Gábor. A magyar fogathajtó válogatott szövetségi kapitánya elmondta: Azért is jelentős ez a verseny, mert az indulók itt adnak számot először felkészültségükről. Körvonalazódik, hogy a hajtóknak hogyan sikerült öszszeállítani a fogatokat, s mi várható. A fogatok már a közelgő nagy versenyekre készülnek. Köztük az aachen-i derby-re, valamint a Duna-Alpesi Kupára, illetve a vecsési versenyre.

Kiemelt jelentőséggel bírnak a Kentucky-ba tervezett lovas világjátékok is, de a magyar csapat indulásához szükséges összeg még egyelőre nem áll rendelkezésre - mondta el Lázár Vilmos sokszoros világbajnok, aki az idei versenyévet kihagyja. A gazdasági életben betöltött szerepére, illetve a Magyar Lovas Szövetségbeli tevékenységére kell koncentrálnia.

Testvére, Lázár Zoltán azonban a fábiánsebestyéni versenyen is jól szerepelt. Több versenyszámban dobogós helyezést ért el, a négyes fogatok összetett versenyét is megnyerte, megelőzve Dobrovitz Józsefet és Váczi Csabát. A kettes fogatoknál első lett Hódi Károly, második Rákóczi Gergő, harmadik Pál Attila. Az egyes fogatok mezőnyében Cristiano Cividini győzött, másodikként Szilágyi Zsolt, harmadikként Fábián László végzett.