2010. május 7.

Nehéz év, szerény nyereség

A Hunor Coop Zrt.-nél

Sokan kérdezték már korábban is a Hunor Coop Zrt. elnök-vezérigazgatóját: hogy vannak a cégnél, tudják-e eredménnyel zárni a 2009-es esztendőt? A kíváncsiskodás korántsem volt alaptalan, mint tudjuk, a kereskedelemre ma nem igazán jellemző a nyereséges gazdálkodás. Mondja is Mészáros Zoltán (képünkön), hogy szerény, az elmúlt évek egyik legvisszafogottabb nyereségével zártak. Ami a lényeg, nem veszteségesek.

- Mindannyian tudtuk, hogy az iparcikk szakmában, a ruházatban, az autókereskedelemben, az építőiparban milyen visszaesés van. Sajnos mi sem úsztuk meg, az élelmiszerkereskedelmet is elérte a válság - summázza az elnök-vezérigazgató. - Több ezer kisvállalkozás zárta be kapuit az elmúlt esztendőben A cég állta a sarat. Új üzlethelyiséggel bővültünk, a kórházi ABC-vel. Jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre, ilyen volt a szentesi pékség modernizálása. A városban és környékén megkedvelték a Hunor Coop kenyerét. Ezen felbuzdulva úgy gondoltuk, hogy a makói térségben is érdemes hasonló kapacitású és méretű pékséget létrehozni. Sikerült! A kis-zombori üzemünk nyereséggel zárt.

Folytatták boltmegújítási programjukat, üzleteik modernizációját, gépek- és berendezések cseréjét. Tavaly 100 millió forintot költöttek erre. A munkálatok hűtőkamrák felújítását, hűtők cseréjét, a klimatizálást jelentették. Az informatikai fejlesztést három évvel ezelőtt kezdték el, és úgy néz ki, hogy az idén be is tudják fejezni. A vonalkódos rendszer közel 90 százalékban lefedi a bolthálózatot. Nem vitás, az informatika segíti a munkájukat a megrendelésekben, a karbantartásban, az elszámoltatásban. Az elmúlt esztendőben közel 30 millió forintot költöttek erre.

Mészáros Zoltán az egyik legnagyobb fejlesztésként az emberi erőforrásra fordítottak említi. Teljes körű oktatást szerveztek dolgozóiknak. - Úgy gondoljuk, az emberi kútfőben fontos, hogy sok legyen. Ha a kereskedő képzett, udvarias, mosolyog, és tudja, hogyan kell ajánlania az árut, akkor a vásárlónál kellemes benyomást kelt, és jó esély van arra, hogy visszatér hozzánk. Ezt a programot idén szeretnénk folytatni - mondja, majd így folytatja:

- Fontos a számunkra az, hogy piackutatásaink, a vásárlók körében elvégzett felmérések alapján a rólunk alkotott kép kedvezőbb, mint az előző években volt. A vásárlóink véleménye a legfontosabb a számunkra, nekik próbálunk kedvezni.

- Meggyőződésem, hogy a legnehezebb gazdasági körülmények között is egy kicsit többet kell tervezni és teljesíteni. Mindig fejlődni kell, különben a vállalkozás lemarad a piacon. A terveinkben óvatos forgalmi növekedést, nyereséges gazdálkodást céloztunk meg. A Coop üzletlánc idén lesz 15 éves, a Hunor Coop alapítója a vállalatnak. Ez alkalomból üzleteinket arculatukban is át fogjuk formálni. Mindez a vásárlóink számára nyújtott előnyökkel is összefügg. Ma már közel 21 ezer törzsvásárlója van a Hunor Coopnak, ők nap mint nap kedvezményt, visszatérítést kapnak üzleteinkben. Ez sikeres a működésünkben, és talán a múlt évi eredményességünknek a fő záloga. Idén megcéloztuk a 25 ezres törzsvásárlói létszámot. Ők nagyon fontosak nekünk, hűségüket különböző kedvezményekkel honoráljuk.

- Országos mérések is igazolják, hogy egyre tudatosabb a magyar vásárló is. Ahogyan a nyugati, már ő is jobban odafigyel a termékekre. Magyar árut vesz. Mi már régebben is a hazai áruk kínálatán voltunk. Ez munkát is ad a magyar embernek, a körforgás pedig éltet bennünket. És hát az sem mellékes dolog, hogy a forint benn marad az országban.

Lovas József