2010. március 26.

Több mint 22 ezren szavaztak húsz éve

Évfordulónaptár - 2010.

100 éve, 1910. márc. 20-án a szentesi függetlenségi 48-as körök népgyűlést tartottak. Határozatilag kimondták, hogy az országgyűlési függetlenségi és 48-as pártok között dúló testvérharcot elítélik, kárhozatosnak, nemzetrontónak tartják, ezért azt óhajtják, hogy az országgyűlési függetlenségi pártok minél előbb egyesüljenek, és együttes erővel menjenek bele a választási küzdelembe.

65 éve, 1945. márc. 23-án megalakult a Szentesi Földigénylő Bizottság, amely 30 tagot számlált: 10 szakszervezeti küldöttet, 5 SZDP tagot, 5 NPP tagot, 5 FKgP tagot és 5 MKP tagot. Elnöke Nagy György. (Az elnök személye időközben többször változott: Szűcs Mihály, Elekes János, Szabó Antal.) A bizottság legfontosabb feladatai: az igénybe vehető földek, az igényjogosultak összeírása és a felosztás tervének elkészítése.

A bizottság megállapította, hogy a város határában 6713 hold föld kerülhet megváltásra. A város területén 2345 földigénylő és 1100 házhelyigénylő jelentkezett. Szeptember 30-ig 473 jogos földigénylő kapott földet. Kiosztottak 3259 holdat, közlegelő maradt 2734 hold, házhely cserére adtak 320 holdat, egyéb tartalékra 400 holdat. A juttatottak közül 1-3 holdat kapott 25 igénylő, 3-5 holdat 175 család, 5-10 holdat 210 család, 10-15 holdat 63 család.

80 éve, 1930. márc. 24-én 350-400 főnyi munkanélküli vonult fel a megyeházára az alispánhoz, majd pedig a városházára a polgármesterhez, munkát követelve. (Ugyanez megismétlődött márc. 26-án, ápr. 3-án és ápr. 13-án is.)

75 éve, 1935. márc. 25-én az ajánlási ívek összeszámlálásából kitűnt, hogy Lázár Andorra 7600, Bálint Józsefre 1297 ajánlást adtak le. A választási biztos Lázár ajánlásait elfogadta, Bálint ajánlásai közül viszont 312-tőt érvénytelenített.

25 éve, 1985. márc. 25-én a Tóth József Színházteremben előadást tartott a Mikroszkóp Színpad. A Fogjuk a hasunkat c. műsor előadói: Markos György, Nádas György, Koós János, Verebes István, a Defekt együttes és a Kertész-Kocsis duó.

20 éve, 1990. márc. 25-én az országgyűlési képviselőválasztás első fordulóján Szentesen és a környező községekben 22 475 polgár adta le szavazatát; ez a választásra jogosult állampolgárok 62,10%-a. Az egyéni jelöltekre leadott szavazatok megoszlása a következő: Bertus Pál MSZMP 1318 (5,86%), dr. Demeter Attila MSZP 1396 (6,21%), dr. Horváth György Hazafias Választási Koalíció 941 (4,18%), Imre Károly FKgP 4804 (21,37%), Keserű Imre független 1826 (8,12%), László Béla SZDSZ 3338 (14,85%), dr. Papp Lehel György MDF 6040 (26,87%), dr. Simor Ferenc KDNP 855 (3,80%), Török János Agrárszövetség 1957 (8,70%). Mivel egyik jelölt sem kapott abszolút többséget, április 8-ra kiírták a választások második fordulóját. Az első fordulóban elért eredmény alapján három jelölt indulhatott: dr. Papp Lehel György (MDF), Imre Károly (FKgP) és László Béla (SZDSZ).

105 éve, 1905. márc. 26-án 64 éves korában elhunyt id. Bálint József (1841-1905) gazdálkodó, városi és megyei képviselő, a Függetlenségi és 48-as Párt régi harcosa.

80 éve, 1930 márciusában a hatósági becslések szerint Szentesen a munka és keresetnélküli földmunkások száma 1500-1600 fő; az építőipari munkások közül munkanélküli 600 fő; az egyéb szakmákhoz tartozó munkásoknak átlagosan 40-60 százaléka munkanélküli.

Összeállította:
Labádi Lajos