2010. február 19.

Beszámolnak a bizottságok

Kereskedelem, mezőgazdaság, idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok

A város képviselő-testülete 2006-ban hozta létre a kereskedelmi, mezőgazdasági, idegenforgalmi és nemzetközi kapcsolatok bizottságát. Elnöknek Móra József (képünkön) képviselőt választották. A grémium tagjai: Törőcsik Zoltán, Ollai Istvánné és Sipos Antal képviselők. Külsős (nem képviselő) bizottsági tagok: Csengeri Piroska, Gondiné Ollai Katalin és Kalmár Ferenc.

Gyakorlat az, hogy a négyéves ciklus utolsó esztendejében a testület mellett működő bizottságok is beszámolnak az elvégzett munkáról. A januári ülésen a leghosszabb nevű grémium elnökének tájékoztatóját vitatták meg a képviselők. Az írásos anyagból kitűnt, hogy a bizottság a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak alapján - egyebek mellett - véleményezi: az önkormányzat rendelet- és határozattervezeteit, előterjesztéseket; az idegenforgalmat, a nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdéseket; a mezőgazdasággal kapcsolatos megállapodásokat, együttműködéseket; a város ilyen jellegű fejlesztéseit. Javaslatot tesz a költségvetés összeállításakor a fenti tárgyköröket érintő költségvetési összegek meghatározásához.

A közgyűléseket megelőzően a grémium az építő jellegű viták után konszenzus alapján dönt. Móra József elnök véleménye szerint ez idáig a bizottsági határozatok jól tükrözték a többségi véleményt és a módosító indítványok közül sok beépült a képviselő-testületi határozatokba. Példát is említ: a bizottság javasolta a képviselő-testületnek, hogy a városközpontba ne költözzenek be a nagykereskedelmi áruházak, hanem külön régiót jelölt ki a város területén, amely a sokszínű kiskereskedelmi vállalkozások további működésének lehetőségét szolgálta a városközpontban.

A nemzetközi kapcsolatokban rendkívüli jelentőséggel bír a bácskatopolyai kialakult testvérvárosi kapcsolat. A két város 40 évvel ezelőtt létesített együttműködést és erről az elmúlt évben több alkalommal is megemlékeztek mindkét településen. Jó visszhangja van azoknak a kulturális rendezvényeknek is, melyek a testvérvárosi kapcsolatok részei. Külön kiemeli a németországi Sankt Agustin-nal kötött együttműködést. Móra József a tevékenység részbeni elismeréseként említi az Európa Plakett díjat, amelyet az elmúlt évben nyert el a város. Sikernek tudja be az idegenforgalmi koncepció módosítását, valamint a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. létrehozását, ezt jelzi a város által elnyert Dél-Alföld Turizmusáért díj is.

A bizottság komoly gondot fordít arra, hogy a testvértelepülésekkel való kapcsolatok a civil szférába is átirányuljanak. A különféle egyesületek, sportegyesületek, iskolák között már-már családi kapcsolatok alakultak ki, önállóak lettek, mondja az elnök, majd megemlíti a nagyobb szentesi rendezvényeket, a Lecsófesztivált, a Télbúcsúztató karnevált, a nyári időszak kulturális rendezvényeit, a zenekari találkozókat. A Gólyásház és a Napház esetében együttműködtek az újszentesi képviselő-testülettel.

A mezőgazdaság területét érintve több, az állattartási rendelettel kapcsolatos esetet vizsgált ki a bizottság, és tett javaslatot a képviselő-testületnek, a jegyzői irodának a megoldásokra. Az agrártámogatási lehetőségekkel kapcsolatos pályázatok közzétételében nagy szerepet vállaltak. A bizottsági munkát sok esetben az építő jellegű vita jellemzi, azután születnek meg a döntések, de méltányolják és figyelembe veszik egymás véleményét.

A város fejlesztése mindenképpen érinti az idegenforgalmat. Gondoljunk csak a Napház építésére. Azokat a példákat vesszük, ahol építészetileg különlegességet alkotnak, ennél fogva a város egy részének tetszik, a másiknak nem. De olyan idegenforgalmat generál az egész, hogy már csak azért is elmennek az emberek, hogy megnézzék, és ha már ott vannak, igénybe vesznek különféle szolgáltatásokat is. Gondoljunk csak a strandfejlesztésre, a kalandparkra vagy a Petőfi Szálló építésére. Az elmúlt időszakban több olyan fejlesztésünk volt, ami megmutatkozik abban is, hogy az itt töltött vendégéjszakák száma gyarapodik.

Ami pedig a kereskedelmet illeti, Móra József a következőképpen foglalja öszsze a bizottság véleményét: - A városközpontban olyan exkluzív üzletekre van szükség, amelyek a szupermarketekben fel nem lelhető kínálatot adnak. Több kereskedő megértette ezt, és új színfoltokkal gyarapodott a város, gondolok itt a Betyár falatozóra, vagy a többi új profilú üzletre.

Lovas József