2010. február 19.

Bajtársak klubja

Közel egy év telt el a rendkívüli közgyűlés óta, amikor is megválasztották Bordás Lajos (képünkön) nyugállományú őrnagyot a Szentesi Bajtársi Klub elnökének. A döntést egyrészt a korábbi elnök, Bocskay István ny. alezredes halála miatt kellett meghoznia a tagságnak. Akkor elhatározták, hogy a rá következő év februárjában összehívják a közgyűlést, amely vezetőségválasztó ülés lesz.

Az azóta eltelt időről most beszámolót hallgatott meg a 95 lelket számláló tagság. Bordás Lajos - egyebek mellett - szólt arról, hogy a klub pártoktól, politikai csoportosulásoktól függetlenül, a törvényességet betartva védi a tagság erkölcsi, anyagi érdekeit, beleértve az önsegélyezést is. Kötelezettségüknek tartják, hogy a klub vállaljon szerepet a katonai hagyományok ápolásában, a hazafias honvédelmi nevelésben. Nyújtson segítséget a szegedi toborzóiroda, illetve a helyőrségi parancsnokság érdekvédelmi feladatainak ellátásához, nyilvánítson véleményt a klub tagjait érintő szociális és érdekvédelmi ügyekben.

A klub tagságát a honvédségnél valamint a rendvédelemben dolgozók, azok hozzátartozói és polgári személyek alkotják. Bár a létszám valamelyest csökken, annak megtartását, illetve növelését is a fontos feladatok közé sorolta az elnök, aki most 16 új tagot mutatott be a közgyűlésnek.

A továbbiakban számos rendezvényt, programot érintett az eltelt időszakról, amelyek véleménye szerint jól sikerültek, és a részvételi arány is növekedett.

Bordás Lajos kijelentette: a klub vezetősége nagy figyelmet fordít a tagság szociális helyzetének felmérésére, és a lehetőségekhez mérten igyekszik a rászorultakon segíteni. A kapcsolattartásról szólva a vezetőség jó és gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn - többek között - a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségével, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj parancsnokságával, a városi rendőrséggel és tűzoltósággal, az önkormányzattal és természetesen a társaságnak helyet adó Hegedűs László Helyőrségi Klubbal.

Ezt követően szó volt a klub gazdálkodásáról, amely stabilnak mondható, bejelentést nyert, hogy az idén nem terveznek tagdíjemelést, majd Lakatosné Horváth Rózsa számolt be a nőtagozat munkájáról.

Szünet után szavazás következett. Elnöknek Bordás Lajost, helyettesének Ficsor Ferenc ny. törzszázlóst, titkárnak Ágoston Árpád ny. rendőr főtörzszászlóst, gazdasági vezetőnek Insperger Gábornét választotta meg a közgyűlés. A női tagozat vezetője felmentését kérte, melyet elfogadott a vezetőség, a feladatot Németh Mihály végzi tovább.

A beszámoló végén a klubelnök ismertette az idei év programját.

(lovas)