2010. február 19.

Koszorúslányok ruhakölteményekben

Mint az Vidovics Ferenc felvételén is látszik, sok jelentkező volt a koszorúslány-szépségversenyreNegyedik alkalommal kínált látnivalót és ötleteket az Esküvő és Baba-mama kiállítás a megyeházán. A Gladiátor Rendezvényiroda Kft. ezúttal koszorúslány-szépségversenyt is hirdetett, ami igazán megmozgatta az érdek-lődőket, legyenek indulók, vagy nézők.

Esküvőszervezéshez, lakodalmi dekorációkhoz kínáltak tippeket, de vőfély is ajánlotta szolgáltatásait, sőt lehetett csokiszökőkútnál kóstolni, ötletes játékokat kipróbálni a kétnapos rendezvényen. A szépségversenyen három kategóriában indultak a kisebb és nagyobb lányok: 3 évestől 25-ig. Az őket értékelő zsűriben helyet foglalt Domján Ilona divattervező, az Év sminkesének választott Dudás-Vincze Gabriella, Insperger Ádám magyar bajnok fodrász, Szurmik Zoltán gimnáziumi drámatanár és elnökként Szatmári-Nagy Szilvia tánctanár.

A jelentkezők száma felülmúlta az előzetes várakozásokat: összesen 48-an indultak, bizonyítva, milyen szép lányok teremnek a környéken, de érkeztek messzebbről is. A lányok szebbnél-szebb ruhákban vonultak fel, és többek között olyan díjakért versengtek, mint profi fotósorozat, DVD-lejátszó, ajándékcsomagok, fődíjként wellness-hétvégével.

A fordulók után az eredményhirdetés is szolgált kellemes pillanatokkal: a legkisebbeknél például csak szülői kísérettel és igencsak megszeppenve állt az érdeklődés középpontjába a későbbi győztes, Rácz Fanni. Az ötéves eperjesi óvodás két szentesi kislányt utasított maga mögé a zsűri döntése alapján, Szemerédi Jázmin Lilit és Antalfi Erzsébetet. A második csoportban a szegvári Gajda Lorettát választották győztesnek, a solti Kun Anasztázia és a csongrádi Juhász Noémi előtt.

A legkisebb koszorúslányok a zsűri előttA zsűri a legnépesebb mezőnyben, a legidősebbeknél a vásárhelyi Markó Ágnest tette az első helyre, aki a győzelmet szép tartásának, mozgáskultúrájának köszönhette. A zsűri kiemelte különleges, masniszerű frizuráját, amiről Ági elárulta: egyszer már volt ilyen neki, s hihetetlen, de csak egy órába telt elkészíteni. A második helyezett a szarvasi Makan Zsuzsa mögött egy helybeli szépség, Balázs Barbara végzett a harmadik helyen. A lány gyakran visel ilyen ruhakölteményeket, hiszen az egyik esküvői ruhaszalon bemutatóinak oszlopos tagja. Bár ez elvileg előny a színpadi mozgásnál, mégis, mint bevallotta, a zsűri nála éppen az önbizalmat kevesellte, de hát ennyi gyönyörű lány mellett nehéz is volt magabiztosnak lenni, mosolygott a fiatal hölgy.

A kiállításon 39 cég mutatkozott be, hasonlóan az eddigi rendezvényekhez, mintegy 70 kilométeres körzetből. Bertók Róbert, aki a feleségével szervezte az eseményt, úgy látta, sokan látogattak el, de kicsit kisebb a célközönség, tehát, azok az érdeklődők, akik kifejezetten esküvő előtt állnak.

Lesz folytatása az esküvői kiállításnak, de ha terjeszkedik a rendezvény, kénytelenek lesznek elköltözni másik helyszínre, mondta Robi, aki hozzátette: nagyon szereti a jelenlegit, egyrészt, mert gyönyörű, és gördülékenyen zajlott minden, köszönhetően az épületben dolgozóknak is. Tervei közül egy merészet is elárult: felvették a kapcsolatot egy Las Vegas-i szállodával, s így lehet, hogy jövőre a legnagyobb főnyereményt, és látogatottságot könyvelhetik majd el.

D. J.