2010. február 5.

Turizmusfejlesztés Szentesen

Korábbi lapszámunkban már foglalkoztunk a Művészetek Házával, akkor a kultúra napja kapcsán kerestük fel az intézmény igazgatóját, Kálmánné Szabó Erzsébetet. Talán kevesen tudják azonban azt, hogy a "gólyásház" nem csak a művészetoktatás terén jeleskedik, hanem több más tevékenység mellett a turizmusszervezés feladatából is igyekszik kivenni a maga részét.

Bizonyára senkit nem kell azzal kapcsolatban győzködni, hogy egy város életében a turizmus fejlődése milyen komoly gazdasági fejlődést hozhat magával. Kál-mánné Szabó Erzsébet úgy véli, első lépésként ki kell képezni egy olyan szakembergárdát, akik az idelátogató vendégeket magas színvonalon, nagy hozzáértéssel tudják fogadni. E gondolat jegyében zajlanak már jó ideje falusi vendéglátókat, panziósokat, idegenvezetőket és utazási ügyintézőket képző tanfolyamaik. Külön kihangsúlyozta, hogy e szakmák képviselőinek a képzése kifejezetten annak a szándéknak a jegyében történik, hogy ezek a szakemberek ne Szentesről el, hanem ellenkezőleg, más vidékekről Szentesre utaztassák leendő ügyfeleiket.

A szándék egyetlen intézmény részéről kevés volna. Ahhoz, hogy Szentes valóban vonzó úti céllá váljon, a helyi szervezeteknek, vállalkozásoknak is az ügy mellé kell állni. Ezt az összefogást segítendő jött létre az I. Dél-Alföldi Turisztikai Klaszter, amelynek egyik tagozata a Szentesi Vendégszeretet Egyesület. Ez utóbbinak Molnár Lívia az elnöke. A jó szándék a városvezetésnél meghallgatásra talált, az önkormányzat is pártoló tagja az egyesületnek.

Kálmánné Szabó Erzsébet azt mondja, a náluk működő turisztikai iroda már kezd ismertté válni, sokan térnek be hozzájuk információért akár Szentessel, akár a kistérséggel kapcsolatban. Ahhoz, hogy a vendégeknek minőségi szolgáltatást tudjanak kínálni, egy minőségbiztosítási rendszert terveznek létrehozni. Nem elhanyagolható szerinte a pontos, naprakész információáramlás, a helyi vállalkozások személyes ismerete, hiszen nem csupán a gazdaságfejlesztés anyagiakban mérhető vonatkozásáról van szó, hanem arról, hogy az ide látogató vendég elégedetten távozik-e és jó hírét viszi-e a városnak.

Králik Emese