2010. január 22.

Az ötéves Civil TV tervei

Kölcsönkamerától a kétnyelvű adásokig

Csorba Gyula a Kosuth téren lévő tv stúdiójábanMérföldkőhöz érkezik hamarosan a Civil Televízió a műsorkészítők szerint. A hőskortól hosszú út vezetett a márciusban ötödik éves működését új műsorstruktúrával is ünneplő szentesi médium életében. A Civil Televízió első kísérleti adásait 2005 márciusában a szegvári nézők láthatták. Szirbik Imre polgármester ekkor érdeklődött a felelős szerkesztőnél, lehetne-e Szentesen is. Csorba Gyula a következő időpontként, 2005. április 29-ét említi, amikor a szentesieknek is bemutatkozott az új médium.

A műsorszolgáltatás tulajdonosa akkor is a Szegvári Közösségfejlesztő Egyesület volt, mint ahogy még ma is, s az egyesületnek is fontos volt a kistérségi szerep. Akkor, meséli Csorba Gyula, két hálózaton adtak, a DVD-re vett műsort elvitték a fejállomásokra. Az első komoly változás a szerkesztett műsorok megjelenése volt, a végtelenített helyett. Ezekben a hónapokban 4500 lakásban adtak, a munkatársak - akik között megtalálható volt pedagógus, vízvezeték szerelő, általános és középiskolás diák is - társadalmi munkában készítették a műsorokat. Harmincan voltak az indulásnál, ebből 18-20 volt szegvári. A létszám ma ugyanaz, de öten már alkalmazottak. Igaz, eleinte ők is ingyen, elhivatottságból dolgoztak. A mai televíziót úgy hordták össze, amúgy civil módra, fogalmaz Csorba Gyula. Az indulásnál felesége sulinetes hiteléből vettek nagy teljesítményű számítógépet, s a szegvári óvoda kameráját kérték kölcsön. Ma az eszközeik értéke meghaladja a 20 milliót.

A végbement fejlődést fényesen igazolja, hogy mostanra elérték műsorszolgáltatási határukat: Kunszent-márton, Mindszent, Csongrád, valamint Szentes térségében elérhető már az adásuk. Viszont a 100 ezres lakosságszámot nem haladhatják meg, magyarázza a felelős szerkesztő. A nézettséget lehet számokban mérni, de számukra fontos, hogy egyre többen elfogadják, keresik őket, kedvezők a visszajelzések, felvételeket kérnek rendezvényekről. Kiegyensúlyozottan, értékek mentén televíziózni, fogalmazza meg céljukat Csorba, s egy belső mottójukat is elárulja, mi hajtja őket: "A gyerekek mosolyáért és az idősek simogatásáért". A köztes korosztályról Sinka Henrietta szerkesztő-stúdióvezető azt mondja, az ifjabb munkatársaik látásmódján keresztül érvényesülnek a fiatalokat érintő témák.

A Civil TV-ben a kezdetektől láthatjuk-hallhatjuk az akkor újságíró végzettséggel pályakezdőként odakerült Henriettát, aki emlékszik, heti két órás adással indultak. Amikor már naponta tudtak jelentkezni, egyre inkább a nézői igényeket kielégítő műsorokat készítettek. A helybeli nézőnek fontos, hogy lássa magát, a családját a képernyőn, említ egy lényeges szempontot a városi televíziózásban. A tudósításokon túl büszkék saját műsoraikra, a tematikus napok bevezetésére. Majd jöttek az élő műsorok, amik újabb kihívás elé állították a stábot, de ez elengedhetetlen a továbbfejlődéshez.

A nézői igények változnak, ezért további látványos, attraktív produkciókban is gondolkoznak, de többet is tudnak készíteni, mint amire anyagi lehetőségük van, jelenti ki Henrietta.

Csorba Gyula hozzáteszi: a fiatalokhoz nem csak témákban kell szólni, de el is kell jutni hozzájuk. Ezt pedig korszerű formában, többek között az internet segítségével lehet megtenni. Az ötéves televízió tervei között is szerepel ilyen irányú fejlesztés. Monstre március 15-i műsorral készülnek, ekkor mutatják be új műsorstruktúrájukat, s a digitális jövőt is, ígéri a felelős szerkesztő. Mérföldkő lesz az életükben, jegyzi meg. Ahogy egyre többen keresik velük a kapcsolatot, úgy egyre sokasodnak terveik is. A napokban írtak alá egy együttműködési szerződésről szóló pályázatot az újszentesi városvezetéssel. Közel 60 milliós fejlesztés valósulhat meg, közös, kétnyelvű adásokkal, filmfesztivállal, de segítenek helyi stúdió kialakításában is, amely már nyáron elkezdődhet alkotótáborokkal, vázolta fel Csorba Gyula. Hosszabb távra tervezni azonban csak műsorokban tudnak, gazdálkodásban nem, jelenti ki. Úgy véli, egy helyi tévét csak a közösség tud fenntartani. Bár nem önkormányzati médiumról van szó, de annak segítsége nélkül nem lenne az, ami. Egyesületükből és alapítványukból terveznek egy olyan szervezetet létrehozni, ami függetleníti a műsorszolgáltatást, Civil Televízió Alapítvány néven.

Kinőtték már a stúdiójukat, legalább négyszeresére lenne szükségük, ez elodázhatatlan.

A Civil TV-ben saját magukhoz mérik magukat. Az a fontos, hogy a hatalmas országos csatornaválasztékból náluk álljon meg a néző, mondja a szerkesztő.

Darók József