2010. január 15.

Hősök

Azt mondja a haverom, mi, akik 1980 előtt születtünk, valódi hősök vagyunk, olyasféle mindent túlélő fenegyerekek.

De tényleg!

Gondolj csak bele, feszegeti tovább a kérdést a haver, kész csoda, hogy életben maradtunk. Aztán magyaráz is hozzá: nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében bőven akad ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatók voltak, nem voltak semmiféle védelemmel ellátva, és amikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki a szabadba! Előfordult, hogy egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobilunk. Nyáron a derékig érő fűben és a közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Étkezési szokásaink? Elmondhatjuk, Schobert Norbi mércéjével nézve ételeink nap mint nap a halálos dózis többszörösét tartalmazták. Gondoljunk csak a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit nem tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "Bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és a fáról mosatlanul ettük a gyakran éretlen gyümölcsöt.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (egyfajta számítógép), de szó sem volt még Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, videójátékról, 64 tévécsatornáról, stb. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még élt az íratlan szabály: azt csináld, amihez értesz.

A szerelmet sem gyenge dél-amerikai filmsorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Akkor megtanítottak bennünket úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

Lejegyezte: Lovas József