2009. november 6.

Döntetlen a rangadón

A honi női vízilabdázás talán jelenlegi két legjobb csapata, a Hungerit-MetalCom-Szentesi VK és a Dunaújváros játszott rangadót az elmúlt hétvégén a sátortetős ligeti uszodában. Nagy csata, fegyelmezetten védekező csapatok, kevés gól, és két elégedett edző, röviden így összegezhetőek a négyszer nyolc perc történései.

Zantleitner Krisztina a mieink, Mihók Attila pedig a vendégek trénereként elsősorban saját együttesének jelenlegi formájára volt kíváncsi, hiszen eddig mindkét együttes edzőmérkőzéseknek beillő találkozókkal "melegített" erre a rangadóra. A csapatok játékoskerete alaposan átformálódott a nyári szünet alatt, igazán most érik össze mindkét gárda, a kérdés az volt, ki hol tart jelenleg a nagy építkezésben. A 4-4-es döntetlent követően elmondható, hogy két - jelenleg - egyforma képességű társaság meccselt egymással ezen a szombat délutánon. Négyszer vezetett a mérkőzésen a Szentes, négyszer egyenlített a Dunaújváros, mindkét oldalon jól működtek a védelmek, így az utolsó nyolc percben már nem szerzett gólt egyik fél sem, sőt, ami egészen ritka dolog egy vízilabda mérkőzésen, emberelőnyből - 19 ilyen szituáció adódott - egyik csapat sem tudott gólt szerezni. Szentesi részről Takács Orsolya - aki mellesleg ragyogóan bekkelt - két gólt, Hevesi és Kövér-Kiss egy-egy találatot szerzett. Mihók Attila a lefújást követően elmondta, hogy győzni szerettek volna, de a látottak alapján egyik csapat sem érdemelt győzelmet, nem utolsó sorban azért, mert egyik oldalon sem akadt olyan karakteres teljesítmény, amely a döntő pillanatokban a nehéz szituá-ciókat megoldotta volna. Zantleitner és Mihók is egyetértettek abban, hogy minél több ilyen hangulatú, tétre menő mérkőzésre lenne szüksége fiatal játékosainak ahhoz, hogy éles szituációkban se remegjenek meg a kezek. A mieink edzője örült annak, hogy játékosai végig fegyelmezetten, a megbeszélteket betartva pólóztak.

A következő mérkőzését hétfőn délelőtt 11 órától itthon játssza a Szentes, ekkor a Héraklész I. Utánpótlás Válogatott lesz Győri Eszterék ellenfele.

H. V.