2009. november 6.

Bravúros táncosok

Évek óta futószalagon hozza a sikereket a Szilver TSE, így volt ez a helyi rendezésű országos versenyen is a sportcsarnokban. A László-Mikes kettős borítékolható és megnyugtató győzelme mellett a Hegyes-Kis páros egyedülálló teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet: a junior korú táncosok indultak mindenben, amiben lehetett.

Szatmári-Nagy Szilvia, a Szilver vezetője elárulta, a bajnokságokat a szövetség rendezi, most azonban kivételes eset, hogy a klub ezeket is megkapta. Így a tíz-tánc-ranglista-versennyel együtt korosztályos latin és standard magyar bajnokságokat is láthattak a szentesi nézők. Vérpezsdítő ritmusok festették alá az átlagosan 100 és 200 ezer forint közötti értékű ruhakölteményekben pörgő-forgó táncosok mozdulatait. Látványossága mellett izgalmasra is sikerült a versengés, sérülésekkel tarkítva: a Szilver egyik reménységét, Borbás Csabát mentő vitte el, a verseny végére már tudni lehetett, hogy nem komoly a baj, csak izomgörcse volt.

A tíztánc-ranglistások versenyében összesen 19, felnőtt és ifjúsági páros indult, a döntőig eljutóknak hat kört kellett letáncolniuk. A finálés párosokon mindenestre ez nem látszott, szólótáncukat is élvezetesen adták elő, a legütemesebb standard-táncot, a quick step-et, latinban pedig a rock'n'roll versenyváltozatát, a jive-ot. Öt szilveres páros jutott a hat közé, nyert a vb-4., EB-bronz-érmes László Csaba Mikes Annával, az ezüstöt mögöttük a Szilverből Szalkai Szabó Gábor és Markó Ágnes szerezték meg. László Csaba - Mikes AnnaA junior II. standard ranglista-versenyen csak szilveresek állhattak dobogóra, Hegyes Bertalan János és Kis Violetta nyert, Jéri Tamás Szepesi Lillával a második, Kis Vencel Bori Ildikóval harmadik lett. Ifjúsági latin magyar bajnokságon 2. helyezést szerzett Bódi Ferenc Kovács Krisztinával, az ifjúsági standard bajnokságon bronzérmes lett a Hegyes-Kis páros. Utóbbiaktól az esemény végeztével megtudtuk: 9 kör és 4 szólótánc volt aznapi teljesítményük, hiszen három kategóriában indultak, ilyenre még senki sem vállalkozott előttük. Egy arany- és egy bronzérmet szereztek, sőt az idősebbek, az ifjúságiak latin bajnokságán is 4-ek tudtak lenni. Saját osztályukban többszörös bajnokok, így itt győzelmet kockáztattak, hiszen fő számuk, a junior standard került sorra utolsóként. Mint elárulták, volt is bennük félsz emiatt, de aranyérem került a nyakukba. A fiú anyukájától pedig azt tudtuk meg: komoly felkészülést igényelt a bravúr, a tánctechnikát és az erőnlétet kellett összhangba hozni a fiataloknál, akik ugyan nem testvérek, de olyanok, mintha azok lennének.

D. J.