2009. október 22.

A reformáció ünnepi hete

A Magyarországi Református Egyházban minden év októbere a reformáció hónapja. Ezen belül a reformáció ünnepi hete Szentesen október 25-én, vasárnap kezdődik. Erről és más egyéb követő eseményekről Kovách Péter, a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség egyik lelkipásztora ad tájékoztatást:

Az említett vasárnapon az istentisztelet alkalmával Zakar Ödön nyugalmazott vásárhelyi lelkipásztor szolgál majd közöttünk. Október 28-án, szerdán este 6 órakor a városi könyvtárban dr. Kádár Péter teológus-tanár tart előadást, azt az utat mutatja meg, hogy emberileg Kálvin hogyan lett közösségi reformátor. Az előadás összefügg azzal, hogy Kálvin, a genfi prédikátor születésének ötszázadik évfordulóját ünnepeljük. Október 30-án, pénteken este 6 órakor lesz koncert a nagytemplomi orgona átadásának száz esztendős jubileumára. A hangverseny vendége lesz Helmuth Kum-mer operaénekes, őt kíséri majd Muladi József orgonaművész, aki tavaly is nagy sikerű hangversenyt adott az orgona felújításának javára. Az országban majdnem egyetlen olyan hangszergyári orgona ez, amelyik eredeti formájában maradt meg. Felújítása a jövő esztendőre is átnyúló feladat és aki ennek támogatásában részt vesz, az adományát helyezze el a perselyben a hangverseny végén. Még annyit: ha hűvös lesz az idő, akkor bekapcsoljuk a nagytemplomban a padfűtést és így megfelelő körülményeket teremtünk a hangversenyre.

A reformáció kezdetét október 31-én, szombaton ünnepeljük. Ismert, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben kitűzte 95 tételét a Wittembergi Vártemplom kapujára, bírálva az akkori katolikus egyházat, különösen azért, hogy a bűnbocsánatot cédulákkal nem lehet megvásárolni, az csak Isten kegyelméből kapható meg. Az október 31-i szombati napon délután 5 órakor hangzik el a nagytemplomban Bucsány György nyugalmazott iskolaigazgató előadása. Ezután a Kiss Bálint Iskola diákjai, tanárai versekkel, énekkel járulnak hozzá az ünnepséghez. November 1-jén, vasárnap a nagytemplomban délelőtt evangélikus testvéreinkkel együtt ökumenikus istentiszteletet tartunk 10 órakor. Igét hirdet Pathó Gyula evangélikus lelkipásztor, utána közös úrvacsora következik.

-bert