2009. október 9.

Triatlon Szentesen

Szaszkó NorbertSzaszkó Dominik, a Four Dia-mond egyesület gyermekversenyzője komoly versenyidényen van túl. Bár van még néhány verseny az idén, például a megyei duatlon diákolimpia, amit két éven keresztül nyert meg. Amennyiben most is az első négyben végez, akkor feljut az országos versenyre, ahol szintén éremesélyes lehet. Dominik több szakágban is versenyez: duatlon, triatlon, aquatlon vagy az atlétika állóképességgel kapcsolatos versenyszámai. Most elsőéves gyermekversenyző, és így egy évvel öregebbekkel versenyzett, az igazi eredmények a következő évben várhatók, elsősorban a duatlonban. Triatlonban van még lehetősége a javításra. A Szegeden rendezett Csavarker triatlo-non, korosztályában - közel 50 induló között - az első helyet szerezte meg.

Dominik az atlétika-futóedzést a Széchenyi-ligetben, a Pusztai sporttelepen Menyhárt Zoltán (szegedi Titán SE edzője) edzéstervei alapján, az úszást a uszodában, a kerékpározást Valkai Zsoltékkal végzi. Az atlétikaedzés, hetente háromszor 6-8 km futásból áll, amelynek a döntő része időre történik, de vannak rövid 100, 200 méter, és hosszabb távok is.

Az édesapja - egyben futóedzője - Szaszkó Norbert szerint a fia nagyon komolyan veszi az edzéseket és a versenyeket, és szép eredményeket ért el korosztályában. A triatlon az egyik legkeményebb versenyfajta, hiszen úszásból, futásból és kerékpározásból áll, amit "egy lendületből", egymás után kell végrehajtani. Vannak már olyan versenyek, ahol egészen fiatalok - 5 év körüli, úszni tudó gyerekek - is versenyeznek. Szaszkó DominikNekik 50 m úszás, 500 m kerékpározás, 200 m futás a táv. A következő korosztály az újoncok, a 6-8 évesek, akiknek 100 m úszás, 4 km kerékpár, és 500 m futás az a távolság, amit teljesíteni kell. Ezután jön a gyermek korosztály, amibe Dominik most nőtt bele (1996/ 1997-esek) 300 m úszás, 8 km kerékpár és 2 km futás. És innen korosztályonként arányosan növekednek a távok, egészen az Iron man-ig, ami 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni futásból áll.

A városban sajnos nem sokan választották eddig ezt a sportot. Olyan úszni tudó fiatalokra számítanak, akik szeretnének sikerélményt szerezni egy összetett sportágban, amiben az úszással komoly előnyt lehet szerezni, és mellette még szeretnek futni is. Egyébként korábban voltak komoly eredmények triatlonban, elég ha Kárpáti Gáborra, Vakhal Györgyre, Szakál Sándorra gondolunk.

Garai Sz. Imre.