Az újságírás mártírja

Száz éve hunyt el Gálfy Sándor lapszerkesztő (II.)

Szentes központja a századfordulónLakos Imre polgármester durva megsértésének ügyében dr. Csató Zsigmond alispán fél éves procedúra után hozta meg döntését: Gálfy Sándor h. közpénztárnokot - a polgármester tekintélyének lerontásával elkövetett botrányos függelemsértésért - hivatalvesztésre ítélte. Vadnay Andor főispán ugyan pénzbírságra enyhítette az ítéletet, de Széll Kálmán miniszterelnök-belügyminiszter utóbb a hivatalvesztést erősítette meg.

Gálfy felfüggesztése még tartott, amikor sor került az 1900. évi országgyűlési választásokra. Sima Ferenc harcostársaként és a 48-as Népkör főjegyzőjeként kivette a részét a politikai csatározásokból. E mozgalmas napokban összeütközésbe került a szuronyukat indokolatlanul használó csendőrökkel; a rendőrség "tévedésből" őrizetbe vette; egy leleplező közleményéből kifolyólag pedig négy személlyel lovagias afférba keveredett, köztük Vadnay főispánnal és dr. Szánthó Lajos választási elnökkel, saját sógorával. Az érintettek kitértek a párbaj elől, s bűnvádi feljelentést tettek Gálfy, mint kihívó fél ellen. A járásbíróság egyesítette a négyrendbeli feljelentést és összevonta egy korábbi párbajvétséggel, ezáltal Gálfy a szokásosnál szigorúbb büntetésre számíthatott. Utóbb a csendőrök is pert indítottak a lapszerkesztő nekik címzett kifejezései miatt, amelyek közül a legenyhébbek a "pribékek", "kakastollas betyárok" voltak.

1900 tavaszától a Csongrád-megyei Ellenzékben állandósultak a támadások Lakos polgármester ellen. A leleplező szándékú vezércikkek - pl. "A polgármester újabb bűnei", "A szentesi panamák", "Közveszélyes polgármester" címűek - többségének szerzője Gálfy Sándor volt, aki tudatosan sajtóperre provokálta volt hivatalfőnökét, hogy ezáltal nyilvános bírósági tárgyalásokon bizonyíthassa dr. Lakos elleni vádjait. Törekvését végül siker koronázta, amennyiben a polgármester április elején sajtópert indított a felelős szerkesztő ellen, aki pedig viszontfeljelentést tett hivatalos hatalommal való viszszaélés címen.

Nincs tér felsorolni, hogy Gálfy Sándor kimindenkivel került még összeütközésbe írásai miatt. Tény, hogy 1900 végén gyülekezni kezdtek a fellegek a feje fölött. Két alkalommal rövidebb időre államfogházba vonult, december közepén pedig - mintegy karácsonyi ajándékként - megérkezett a belügyminiszter állásától megfosztó végzése. Az elkövetkező hónapokban az ellenfelei mindent elkövettek az elnémítása érdekében. Sajtóperek özönét zúdították rá, amelyek kiegészültek függőben lévő korábbi párbajvétségeivel. 1901 tavaszáig összesen 14 havi fogházbüntetést róttak ki rá sajtó útján elkövetett becsületsértés és rágalmazás címén. A zaklatások elől - akárcsak Sima Ferenc - elmenekült. Egy hetet Erdélyben, egy hónapot pedig Bukarestben töltött, de a honvágy hazahozta. Előbb a fővárosban húzta meg magát, majd belefáradva a megalázó bujkálásba, július végén Szentesre utazott, s önként jelentkezett a rendőrségen. Függőben lévő perei folytatódtak, melyek száma meghaladta a harmincat. Összes büntetése 21 hónapra szaporodott; ebből egy hónapot a szentesi járásbíróság fogdájában, 20 hónapot pedig a szegedi államfogházban töltött. Kortársai ekkor nevezték el az "újságírás mártírjának". Büntetése idején egy komoly elégtételben részesült, nevezetesen: a dr. Lakos Imre polgármester által ellene indított sajtóperben felmentették, az illető úr pedig az 1902. évi tisztújításon csúfosan megbukott.

1903 áprilisában történt szabadulása után folytatta újságírói hivatását; előbb az Alföldi Ellenzék társszerkesztője lett, majd 1908 júliusában átvette az ismét életre kelt Szentesi Lap szerkesztését. Ezt megelőzően 1905-ben városi képviselővé, 1907-ben pedig a Szentesi Iparos Ifjak Önképző Köre elnökévé választották. 1909 szeptemberében megpályázta és elnyerte a városi központi iktatói állást. Nyugalmasabb évekre számított, azonban alig foglalta el új hivatalát, amikor 1909. szeptember 29-én 42 éves korában váratlanul elhunyt. A református középtemetőben helyezték örök nyugalomra.

A Szentesi Lapban tanítványa, Sima László búcsúztatta, aki felidézte Gálfy Sándor maga által megfogalmazott újságírói ars poeticáját: "Én arra születtem, hogy szünet nélkül harcoljak és korlátozás nélkül megmondjam, amit akarok; hogy dolgom legyen elég, s velem is legyen dolga a - sajtóbíróságnak!" Amint láthattuk, ehhez tartotta is magát. Sima László saját gondolataként hozzáfűzte még, hogy Gálfy halála "Veszteség a hírlapírásra, mert a régi idők újságírói típusának, a kemény nyakú, befolyásolhatatlan újságírók típusának, ennek a kivesző típusnak volt a legjellegzetesebb képviselője, s bizony mi, akik a közéletben forgolódunk, még ha nem is szeretjük, nagyon jól tudjuk, hogy szükség van az olyan kemény fájú újságírókra, mint Gálfy Sándor."

Labádi Lajos