2009. október 2.

Felavatták az új csomagolót

Szakmai nap a Mai esemény a DélKerTÉSZ-nél

Pár hete az volt az újdonság a szentesi székhellyel működő Délalföldi Kertészek Szövetkezetének életében, hogy a kellő önállóságot megtartva a dombegyházi, kecskeméti és medgyesegyházi társszervezetekkel karöltve megalakították a Hortico-Régió 2009. elnevezésű Kft.-t, az egységes piaci fellépés és a szakmai, eszközfelhasználási összehangoltság javára. Ennek az új cégnek a méretét és lehetőségeit nézve éves viszonylatban közel 7 milliárd forint termelési értékre számítanak.

Az újabb és regionális jelentőségű eseménynek ok-tóber 2-án következő a programja: délelőtti és délutáni szakmai tanácskozás és találkozó, a vetőmagot, tápanyagot, stb. forgalmazó 40 cég bemutatkozása, valamint az új csomagoló épület felavatása és a szakmai kiállítás.

- A szakmai előadások témáiban szerepelt a szaktanácsadási munka, a biológiai és a kémiai növényvédelem, a zöldségtermesztés több környezeti tennivalója, a kedvező talajállapot fenntartása és így tovább. Átnyújtották az "Év Termelői" díjakat. Akik kapták: Bakó Dániel, Hódi Ferenc, László Ignác. Az egész napi kiállítás pedig megtekinthető a Szarvasi úton lévő központunkban. Az érdeklődőkön kívül természetesen a résztvevők között lesznek a helybeli és a más településekről való kertészeti szakemberek is - sorolja Ledó Ferenc, a Dél-alföldi Kertészek Szövetkezetének elnök-ügyvezetője.

- Mire képes a modernizált és a vásárlók igényeit is teljesítő új csomagoló?

- Például klimatizált környezetben, két műszak alatt 650-700 mázsa terméket lehet itt fél- és egykilós csomagolásban szállításra előkészíteni, méghozzá szigorú élelmiszerbiztonsági előírások betartásával. A műveletek, gépek, eszközök, hétszáz négyzetmétert kitevő alapterületen találhatók, ehhez csatlakozik 450 m2-es, zárt göngyöleg-tároló. A vásárlói szokások változását mutatja, hogy az idén huszonöt százalékkal nőtt a csomagolt termékek aránya a hazai és külföldi megrendelések viszonylatában. Főbb áruink: paprika, paradicsom, kígyóuborka, káposztafélék. Egyébként az új csomagoló megteremtésére - pályázati segítséggel - 120 millió forintot fordítottunk, a korszerű berendezésekre pedig harmincöt milliót. Az sem mellékes, hogy a beruházással - áprilistól október végéig - közel negyven fős a gyarapodás a dolgozói létszámban.

- Más időszerű fejlemény?

- Meg kell említeni, hogy augusztus végéig - az elmúlt év hasonló időszakához képest - 450 millió forinttal volt több szövetkezetünk árbevétele, és ez jó előjel az eredményes évzáráshoz. Azt is fontosnak tartom, hogy tagjaink részére input anyagok (palánta, műtrágya, növényvédőszer stb.) beszerzésére 100 napos fizetési haladékot adunk. Ennek összege éves szinten 160-170 millió forint - fejezte be szavait Ledó Ferenc a szentesi DélKerTÉSZ elnök-ügyvezetője.

- bert