2009. október 2.

Az újságírás fenegyereke

Száz éve hunyt el Gálfy Sándor lapszerkesztő (I.)

Az 1890-es évek elejétől Szentes egy évtizeden át a végletekig elmérgesedett közéleti-politikai csatározások színtere volt. Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszültek a magát mindenhatónak képzelő vármegye és az önkormányzati jogait védelmező város, valamint az egymásra acsarkodó helyi pártok és pártvezérek között. Ellenséges légkör uralta az időszak tisztújításait, országgyűlési választásait, s a közélet minden egyéb eseményét. Egymást érték a kisebb nagyobb mérvű atrocitások, megszaporodtak a párbajok és ezek nyomán a bűnvádi eljárások.

Mindezek nyilvánosságát a helyi újságok biztosították, nemegyszer tovább gerjesztve az ellentéteket. Az érintett időben alig akadt olyan lapszám - az ellenzéki és kormánypárti sajtónál egyaránt -, amely ne számolt volna be valamilyen botrányos eseményről, ne tartalmazott volna bombasztikusnak szánt leleplezést, ne intézett volna személyeskedő támadást valamely tisztviselő vagy politikai ellenfél ellen. A durva, útszéli hangnem vált általánossá, a kölcsönös sértések elintézőjévé pedig mindinkább a kard és a pisztoly.

Ebben a közegben választotta az újságírói pályát Gálfy Sándor, akire halálának 100. évfordulóján e sorokkal emlékezünk.

Iparos családban született Szentesen 1867. augusztus 30-án; apja Gálfy Sándor szabómester, édesanyja Balogh Julianna. Iskoláit Szentesen és Selmecbányán végezte, az érettségi után a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be. Tanárnak készült, de tanulmányait nem fejezte be. Az egyetemet elhagyva hazatelepült Szentesre, és városi hivatalt vállalt. Előbb írnokként, később adópénztári ellenőrként, majd helyettes közpénztárnokként működött. 1894-ben házasságot kötött Szánthó Etelkával, akitől egy fiúgyermeke született.

1895-től rendszeresen írt a Szentesi Lapba, a helyi 48-as függetlenségi ellenzék újságába. Tanítómestere és példaképe Sima Ferenc országgyűlési képviselő volt, a fenti lap tulajdonosa és ebben az időben főszerkesztője. Ez fontos mozzanat, mert az érintett időszakban Sima kérlelhetetlen küzdelmet folytatott a Csongrád vármegyei vezetés és helyi kiszolgálói ellen a Parlamentben, a megyei és városi közgyűlési teremben, és az újságában egyaránt. Kíméletlen bírálataival, éles hangvételű cikkeivel számos ellenséget szerzett; összeütközései gyakorta fegyveres elégtétellel zárultak.

A nyughatatlan vérmérsékletű, vehemens természetű Gálfy mindenben követte mesterét, így vált az újságírás fenegyerekéből utóbb az újságírás mártírjává. Személye először 1897 őszén került a középpontba, amikor az ellenlapnak számító Szentes és Vidéke című újság felelős szerkesztőjét fényes nappal, a nyílt utcán megbotozta. Tettének indoka: az érintett szerkesztőt nyilvánosan elkövetett sorozatos sértegetései miatt lovagias elégtételre szólította fel, de az ezt több ízben megtagadta. A megszégyenítésnek szánt cselekedetét nyilatkozatban tette közzé, mint követendő példát. Az eset természetesen nagy port kavart. A megvert szerkesztő bűnvádi feljelentést tett, dr. Lakos Imre polgármester pedig nyilvános közbotrány okozás címén felfüggesztette Gálfyt hivatali állásából. Gálfy - akinek további három lovagias ügye volt folyamatban - becsületsértés és rágalmazás címén viszonvádat emelt, a felfüggesztő határozat ellen pedig fellebbezett. Ez utóbbi eredménnyel járt, ugyanis pénzbírság terhe mellett visszahelyezték hivatalába.

Az igazi bonyodalmak 1899. augusztus 6. után következtek, amikor Gálfy Sándor átvette a Szentesi Lap örökébe lépő Csongrád-megyei Ellenzék című újság szerkesztését. Beköszöntő vezércikkében így összegezte szerkesztői programját: "Ez a lap már címe után ítélve is, ellenzéke a vármegyében ma uralkodó rendszernek és erkölcsöknek. Feladata a vármegye, a város és község kormányzattal szemben férfias, alkut nem ismerő, de tárgyilagos és becsületes kritikát tartani minden intézkedés felett, mely a nép anyagi és erkölcsi érdekét sérti, jogát támadja s az igazságot visszaélés és erőszak által megsemmisíteni törekszik. Mint köztisztviselő, a közkormányzatnak discrét érdekeit a kritikában is szem előtt fogom tartani, de lelkemnek egyetlen ideálja marad a jog, a törvény és igazság. Mert hiszen a közkormányzatnak elsőrendű hivatása a nép érdekében a jogot, törvényt megtartani és az igazságot pártatlanul kiszolgáltatni mindenkinek."

Alig egy héttel később az egyik írás Lakos Imre polgármester működését bírálta, aki kérdőre vonta hivatali beosztottját. Kitűnt ugyan, hogy az ominózus cikket nem Gálfy írta, de mint felelős szerkesztő természetesen helyt állt a közleményért, s nem adta ki a valódi szerző nevét. A következmény várható volt: a polgármester nyomban felfüggesztette Gálfyt az állásából, s megindította ellene a fegyelmi eljárást. A válasz nem váratott sokáig magára. A végzés után megjelent Csongrád-megyei Ellenzék vezércikke "Egy beteg ember"-ről szólt, amelynek a summázata: "Eddig abban a véleményben voltunk, hogy dr. Lakos Imre Szentes város polgármestere egy rabiátus, erőszakos ember, kellő műveltség híján, durva, szűklátókörű, állása hatáskörétől elragadtatva, visszaélésre kész, s ezért nem szűntünk meg őt kellő kritikával hatalmának törvény szabta határai közé szorítani, s a város jobb sorsa érdekében, de meg a polgármesteri állás méltóságára való tekintettel tanáccsal ellátni és figyelmeztetni, hogy egy polgármester okosabban is cselekedhetik, mint dr. Lakos Imre úr teszi. Persze a sajtó közéleti kritikus s nem orvos, ki minden emberben pacienst keres, s így mi tévedtünk, mert dr. Lakos Imrét, mint közéleti faktort bírálgattuk, pedig benne egy nagyfokú beteg embert kellett volna keresnünk..." E durva kirohanásnak természetesen meglettek a következményei. (Folytatjuk)

Labádi Lajos