Iskolatörténeti kiállítás a levéltárban

150 éves a gimnázium

Tisztelt Hallgatóim!

Amikor a meghívásnak eleget téve eljöttek a mostani kiállítás megnyitójára, azt is tudták, hogy annak címe "A református algimnáziumtól az állami főgimnáziumig." Szentesi gimnáziumunk 150 éves múltjának sokrétű dokumentumait láthatják most itt összegyűjtve.

Eltűnődhetünk, hogy a 150 év sok-e vagy kevés? A református alapítású "oskola" első rektorai és tanulói ajkáról bizonyára fölcsendültek a reformátusok himnikus hangvételű 90. zsoltárának sorai: "Ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapnak az ő elmúlása."

Ha emberi léptékkel számolunk, a 150 esztendő 5 emberöltő. A gimnázium eddigi éveiben sok ezer tanítvány készült itt fel az életre.

A kiállítás áttekinthetően és jól tagoltan vezeti végig 1859-től, az alapítás évétől 2009-ig, tehát napjainkig a látogatót.

Az iskolatörténet legfontosabb stációi: 1859 az alapítás éve, 1871 a középtanoda fenntartását a város vette át. A mai épület legősibb részében 1888. szeptember 3-án kezdődött meg a tanítás, a gimnázium egyelőre 6 osztályos, nyolc osztályosra 1891-ben bővült. A várostól állami kezelésbe 1897-ben került. A gimnázium épületének új szárnya 1918 őszére készült el. Az L alakú épületrészben tornaterem és rajzterem szolgálja az oktatást-nevelést. Horváth Mihálynak, a szentesi születésű történetírónak a nevét 1922-ben vette fel az intézmény. Az épületen a következő fontosabb változás az 1960-as évek első felében történt. A tornaterem fölötti rajzterem átépítésével új tantermek létesültek, majd az elmúlt fél évszázad legjelentősebb beruházásával megépült az impozáns, új könyvtárépület, melynek ünnepélyes átadása 1989. március 15-én volt.

Tanár és diákgenerációk őrizték és őrzik azt a szellemet, amely - ha változott is a különböző történelmi körülmények között - alapjaiban megmaradtak konstans elemei.

Négyesy László irodalomtudós, egyetemi tanár, az iskola híres növendéke 1926. június 6-án, tehát az intézmény fennállásának 67. évében így vallott erről a szellemről. A részletek akkor a gimnázium dísztermében elhelyezett, az iskolateremtő Zolnay Károlyt ábrázoló festmény avatásán hangzottak el.

"Igen tisztelt ünneplő közönség!"

Hölgyeim és Uraim!

Tanítványok és tisztelők, Szentes város társadalma, mind a két nemből, a reálgimnázium tanári testülete, a közművelődés munkásai és barátai gyülekeztünk össze, hogy egy arcképet avassunk fel.

Középiskolai pályánk nagy részében ő volt ránk nézve az erkölcsi és szellemi tekintély megtestesülése. Az ő vezetésével kezdtük tisztábban felismerni a szép, a jó és az igaz háromságát, tőle tanultuk édes magyar nyelvünk szeretetét, íróink és költőink kultuszát. "Az intézeti életben ő volt a sarkcsillag, aki körül forgott minden, szilárdan helyén álló erő, szilárd jellem és szilárd tekintély, a kötelességteljesítés példaképe, és a teljesített kötelesség igazságos méltatója."

Arról is számos dokumentum maradt fönn, hogy a gimnázium tanárai hogyan támogatták minden korban tehetséges tanítványaikat. Az általam most idézendő levelet Molecz Béla gimnáziumi tanár, nyelvtudós, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja írta az Eötvös Kollégium igazgatójának 1920. május 16-i keltezéssel Barta János, a későbbi irodalomtudós, egyetemi tanár érdekében.

"Kedves igazgató uram!

. Az alkalmat pedig egy kedves tanítványomnak az ügye adja meg. Barta Jánosnak hívják, mind a nyolcz osztályt itt Szentesen végezte mindig jeles eredménynyel, az érettségit a múlt év nyarán szintén jeles eredménnyel tette le.

Nagyon értelmes, katholi-kus gazdálkodó család fia, ő maga is jó magaviseletű, becsületes, őszintén vallásos lelkű, szerény fellépésű fiú; megjegyzem, hogy a proletárdiktatúra alatt is, semmiféle terrorral sem tudták kényszeríteni, hogy valami diákszervezkedésben vagy mozgalomban részt vegyen.

Fiatal pártfogoltam iránt ismételten kérve szíves figyelmedet és jó akaratodat s édes Anyámnak őszinte üdvözletét is küldve, maradok őszinte, hálás híved, Molecz Béla."

Tudjuk, a diák régen is, ma is minden csínyre friss. Számtalan, utóbb anekdotává szelídült skandalumot idéznek fel találkozóikon a különböző évfolyamok. A magam Horváth Mihály-os emlékeiből hadd mondjak el itt egyet.

Fizikaóra az akkor még híresen szigorú Somogyi Gyula tanár úrral. Az óra tárgya a fényvisszaverődés. Somogyi tanár úr kezében egy olyan tükör, melynek egyik oldala domború, a másik homorú. Gyula bácsi az első padban ülő arca elé tartja a tükröt, s a maga gyors beszédével megkérdezi: "Mit látsz?" Mire az osztály kórusban súgja: "majmot, majmot." Ekkor megszólal az első padban ülő: "Attól függ, hogy melyik oldalról nézzük."

Az osztályban dermedt csönd, melyet aztán - látva a gyilkos humoráról is ismert Somogyi tanár úr felderült arcát - kitörő röhögés követett.

Zárva a kiállítást megnyitó mondataim, Ady szavait idézem. Verssorai itt és most aktuális többletjelentéssel izzanak fel. "S én, vén diák, szívem fölemelem/ S így üdvözlöm a mindig újakat:/ Föl, föl fiúk, csak semmi félelem./ Bár zord a harc, megéri a világ/ Ha az ember az marad, ami volt:/ Nemes, küzdő, szabadlelkű diák."

Bucsány György
öregdiák

(Elhangzott 2009. szeptember 17-én a levéltári kiállítás megnyitóján.)
A kiállítás jövő év szeptember 30-ig tekinthető meg.