2009. augusztus 14.

Tánc Tajvantól Zánkáig

Alig tért haza a tajvani Világjátékokról, László Csaba és Mikes Anna máris a Szilver TSE nyári táborában segítette a trónkövetelők felkészülését.

A július 26-án véget ért világesemény hazai zárófoga-dásáról már lemaradtak a szentesi indulók. Siettek haza, a táborba. Míg Csaba a sportcsarnokban hasznos tanácsokkal látta el az utódokat, az olimpián kívüli sportágak legnagyobb versenyén középdöntős, 9. helyen végző páros hölgytagja mesélt élményeikről. Anna szerint a 9. helyezésnél jobb eredményt is elérhettek volna, akár két hellyel előrébb. Egy cseh párossal például felváltva győzögetik le egymást, az északi szomszédok most előttük végeztek, mint ahogy egy bolgár állampolgárságot kapott olasz táncossal is erősödött a mezőny. Akadt egy profi páros is, akik miután az amatőrök között indultak, visszaigazoltak hivatásosnak. Egyébként 10 napos kint tartózkodásukat Anna felejthetetlennek tartja, együtt szurkolt a magyar csapat egymás versenyein. Külön élmény volt a 2 órás záróünnepség, hasonló, mint az olimpián, tűzijátékkal, koncertekkel. Maga a város, Kaouhsiung nagyon tiszta, a metrón még rágózni is tilos. A vendéglátás kiváló volt, bár az ételt nem nagyon kívánták a sportolók a nagy meleg miatt. Anna úgy gondolja, Londonban még nem, de 2016-os olimpián már ott lehet a táncsport. Reméli, őt még érinti, de az lenne az igazi, ha Csabával együtt indulhatnának.

A sportcsarnokon kívül a Szilver székhelyén, a Dózsa-házban, illetve az ifjúsági házban zajlottak a tánctábor foglalkozásai, Csabáék mellett Barna Lilla, Németh Anikó, Szepesi Judit, Szepesi József, Markó Ágnes és Papp Balázs vezetésével. Összesen mintegy 200 szilveres táncos vett részt az egyesület klubjaiból és művészeti iskoláiból. A júliusi kéthetes tréninget több mint egy évtizede szervezi Szatmári-Nagy Szilvia, az egyesület vezetője. A táncosok Lilla és Anna balett óráival kezdték a napot, hiszen ezeken az alapokon nyugszik a standard és a latin tánc is, a versenyzők hajlékonysága, a spárgák gyönyörködtetik leginkább a közönséget. A tánc után futás, úszás zárta a napot Rónyai Zoltán irányításával. A felnőttek közül több páros is a German Openre hangolt már ezzel az erőnléti edzéssel. Az utánpótlás korúak augusztus 12-től 17-ig remélhetőleg Zánkán folytatják a klub hagyományait. Ugyanis a Szilver rendre a legeredményesebb a diákolimpián, tavaly még az is megesett, hogy a szentesiek több pontot gyűjtöttek, mint a többi egyesület összesen.

(darók)